Az iparban helyezkednek el a munka nélkül maradt tanárok
A szakképző intézmények összevonásával ezer pedagógusállás szűnik meg. A fővárosi önkormányzat oktatási bizottságának elnöke szerint a munka nélkül maradt tanárok az iparban és az új szakképző központokban helyezkednek majd el.
A fővárosi iskolaigazgatók többsége annak ellenére támogatja a húsz szakképző intézmény összevonását, hogy ezer pedagógusállás szűnik meg. Kevés ugyanis a gyerek, ezért a szaktanárok egy részének sok a lyukas órája - mondták egybehangzóan igazgatók a fővárosi önkormányzat oktatási bizottságának háttérbeszélgetésén.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Kerpen Gábor viszont kifogásolta, hogy csak azokat az intézményvezetőket hívták meg a beszélgetésre, akik támogatják az átszervezést. Bírálta ezeket az igazgatókat Jurcsó Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének budapesti elnöke is. A két érdekvédelmi szervezet, valamint a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet a Főpolgármesteri Hivatal előtt tartott demonstrációt és petíciót adott át az önkormányzat oktatási bizottságának.
E testület elnöke, Germánné Vastag Gyöngyi úgy vélekedett, hogy az állástalan pedagógusok az új szakképző központokban vagy az iparban helyezkednek el. Fazekas Zsolt, a Hill International fejvadász cég munkatársa szerint a műszaki és informatikai végzettségűek szinte azonnal találnak munkahelyet.
A szakiskolák átszervezéséről szóló közgyűlési előterjesztés tervezete szerint Budán hat, Pesten 14 iskola szűnik meg. Az átszervezés ebben az évben 3 milliárd forintba kerül. A szakképző központokat két-három év alatt hozzák létre, 7-9 milliárd forintos költséggel, amelyből 6 milliárd uniós forrás - írja a hirado.hu.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?