kapubanner for mobile

Az IT-ben sem könnyű megtalálni a megfelelő szakembereket

Három év alatt tízszeresére, 100 fő fölé emelkedett a magyar informatikai cég, a Starschema alkalmazottainak a száma. A vállalat nemzetközi piacon működik, de a munkaerő kiválasztását a hazai piacon végzik, az alkalmazottak 95%-a továbbra is magyar.

Toborzás - a kor nem számít, a személyiség a lényeg

A Big Data- és üzleti intelligencia konzultáns vállalkozás az utóbbi években jelentősen növelte dolgozói létszámát: 2006-ban négy fővel indultak el, öt év múlva, 2013-ban még csak nyolcan alkották a csapatot, majd nem egészen három éven belül több mint tízszeresére, száz főre duzzadt az alkalmazottak száma. A növekedés üteme idén új szintre lépett: a cég árbevétele év végére elérheti akár a kétmilliárd forintot is.

A munkaerő kiválasztását a hazai piacon végzik, az alkalmazottak 95%-a továbbra is magyar. A legfiatalabb kolléga mindössze 17 éves, a legidősebb pedig 50 – a felvételnél nem a kor, hanem az adott feladatkörhöz legjobban illő személyiség számít. „Elsősorban olyan egyéniségeket keresünk akik mernek ötletelni, értékelik és alkotják a közösséget, tudnak azonosulni azzal, amit csinálnak, és a kellő alázat is megvan bennük. A csapathoz való tartozás igénye is fontos: az IT szektorban sokszor jelen lévő bezárkózó stílus itt nem arat sikert.” – mondta Adorján-Zsidek Kata, a Starschema HR-vezetője.

A megtartó erő - izgalmas projektek és versenyképes technológiák

A munkaerőt a versenyképes, új technológiák alkalmazásával és az egyenjogúság biztosításával igyekeznek megtartani, cserébe viszont elvárás az egyéni ötletek és a tudás egymás közötti feltétlen megosztása. „Nem mérjük percre pontosan embereink munkára fordított idejét, de a teljesítményt mindenkitől elvárjuk. Megadjuk a lehetőséget a fejlődésre, de ahhoz, hogy nálunk valaki hosszútávon is megtalálja számítását nyitottság, és a csapatmunka iránti tisztelet is feltétlenül szükséges.” – tette hozzá Adorján-Zsidek Kata.

A pénzt fiziológiai szükségletnek tekintik, a versenyképes fizetés az iparágon belüli hatalmas konkurenciaharc miatt az alap, amelyre a többi ösztönzőt építik. A menedzsment az elsődleges megtartó erőt a kihívást jelentő feladatokban látja. „Nem vagyunk bércentrikus cég. A menedzsment hisz a pénz erejében, de fontosabb szempont, hogy az emberek motiváló projekteken dolgozhassanak. Olyan munkákat vállalunk el, amellyel a cég és az egyén is fejlődhet. A megkereséseknél ezért a szakmai szempontok többet számítanak, mint a pénz.”- tette hozzá Adorján-Zsidek Kata.

Nem menedzserek, technológiai vezetők

A vállalaton belül kialakult vezetési rendszert nagyban meghatározza, hogy a Starschema önmagára elsősorban technológiai cégként tekint. A tulajdonosok is informatikusok, így nem pusztán üzleti alapon döntenek, hanem tudják, a kollégáik részére melyek lehetnek izgalmas, kihívást jelentő projektek, és szeretik maguknak kitaposni az utat az új technológiák alkalmazásával. „Gyakran előfordul, hogy szűk határidővel, lehetetlennek tűnő feladatokat vállal el a vezetőség, amit végül sikeresen oldanak meg - ezért is szükségesek olyan emberek a csapatba, akik nem várják, hanem megcsinálják a csodát. A Starschema pedig megadja a szabadságot arra, hogy meg is valósíthassák elképzeléseiket.” – összegez Adorján-Zsidek Kata.
A speciális technológiák, rendszerek alkalmazása miatt a gyakorlatban a szakmai vezetés érvényesül, egy kívülről érkező menedzsert a kollégák ezért nem fogadnának el. A vezetés fő szempontja az egyenjogúság mellett a transzparencia: a kéthavonta megtartott „All Staff” találkozók alkalmával a vállalat összes alkalmazottja előtt beszámolnak az aktuális üzleti eredményekről.

Akár az amerikai álom is beteljesülhet

A Szilícium Völgyről álmodozni egy magyar informatikusnak elsőre merész ötletnek tűnhet, a cég viszont jelenleg is közvetlenül dolgozik Fortune 500-as kategóriába tartozó amerikai ügyfeleknek. Nemcsak a tulajdonosoknak, az alkalmazottaknak is lehetőségük van akár évente többször is amerikai üzleti találkozón részt venni, ahol vezető beosztásban lévő külföldi szakemberekkel találkoznak, és felelős kérdésekben tárgyalhatnak. A cég jövőképe is a tengerentúlra mutat: a Starschema idén nyitotta meg floridai irodáját, melyet magyar és amerikai szakemberekkel szeretnének megtölteni.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk