Az új jogszabály értelmében nincs többé titkolózás, hogy ki mennyit keres
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA szabály kitér arra is, hogy a munkaerő-felvételi eljárásokat pedig megkülönböztetésmentesen kell lebonyolítani.
A március végén elfogadott jogszabályok értelmében nemi szempontból semleges kritériumok, munkaköri besorolás, illetve teljesítményértékelés alapján kell megállapítani a bérszintek összehasonlítására lehetőséget adó bértáblákat. Az álláshirdetések és a munkakörök megnevezései nem tartalmazhatnak utalásokat a nemekre. A munkaerő-felvételi eljárásokat pedig megkülönböztetésmentesen kell lebonyolítani.
Mint az Európai Parlament közleménye írja, ha a kimutatások alapján egy adott cégnél a nők és a férfiak átlagos bérszintje között legalább ötszázalékos a különbség, a munkáltatóknak – munkavállalóik képviselőivel közösen – meg kell vizsgálniuk a béreket. A szabályokat megsértőkkel szemben fel kell lépniük a tagállami hatóságoknak, mégpedig hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókkal (köztük pénzbüntetésekkel). Kártérítést követelhet az a munkavállaló, akit az említett szabályok be nem tartása miatt ér hátrány. Most először a többszörös diszkriminációra és a nem bináris személyek jogaira is kiterjed az új szabályok hatóköre.
Nincs helye titkolózásnak
A munkavállalók és képviselőik egyértelmű és teljes körű tájékoztatásra jogosultak az egyéni és az átlagos bérszintekről, nemek szerinti bontásban. A munkaszerződésekben nem lehet megtiltani, hogy egy adott munkavállaló nyilvánosságra hozza, mennyit keres, illetve mások fizetéséről tájékozódjon.
Megfordul a bizonyítás terhe
A bérezéssel kapcsolatos ügyekben ezentúl nem a munkavállalónak, hanem a munkáltatónak kell majd viselnie a bizonyítás terhét. Ha egy munkavállaló bírósági keresetet indít amiatt, mert érzése szerint munkáltatója megsértette az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvet, a tagállami szabályozásnak a munkáltatót kell arra köteleznie, hogy bizonyítsa be, nem történt diszkrimináció.
A következő lépések
A korábbi elvi megállapodást most hivatalosan is el kell fogadnia a Tanácsnak, hogy az irányelv kötelező erejű jogszabályként megjelenhessen az Európai Unió Hivatalos Lapjában. Az új szabályok a kihirdetésüket követő huszadik napon lépnek hatályba.
Háttér
Az egyenlő díjazás elvét az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 157. cikke rögzíti. Az Európai Unió egészét tekintve azonban még ma is mintegy 13 százalékos a nemek közötti bérszakadék, és az egyes tagállamok között ebben jelentős eltérések mutatkoznak. Az elmúlt tíz évben nem sikerült számottevően csökkenteni ezt a különbséget.
fotó: unsplash
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc