Az Új Magyarország programmal is foglalkozik az OÉT
Az Új Magyarország programmal is foglalkozik áprilisban az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), a testület a napokban fogadta el első féléves munkatervét.
A munkaterv szerint elsőként a program adószabályokra vonatkozó részét vitatják meg, majd a foglalkoztatás javítását szolgáló javaslatokat. A tanács véleményt formál az Új Tulajdonosi Programról is. Ugyancsak az áprilisi napirendek között szerepel az új Polgári Törvénykönyv munkaügyi vonatkozású részeinek véleményezése. A fórum értékeli a konvergencia program végrehajtását. Ezt követően még tavasszal a tanács elé kerülhetnek az Új Tulajdonosi Program törvénytervezetei, illetve foglalkoznak a magán-nyugdíjpénztári járadékszabályozásról szóló előterjesztéssel.
Már a nyári időszakban kerül sor a korkedvezményes nyugdíjazás eddigi korszerűsítési munkáinak értékelésére, beszámol tevékenységéről az erre a célra létrehozott munkacsoport. A szakszervezetek kezdeményezésére a tanács véleményezi, hogy miként lehetne erősíteni a szervezkedés szabadságát. Szakbizottsági szinten foglalkoznak a vállalkozások helyzetét könnyítő Üzletre Hangolva program tapasztalataival, a Munka Törvénykönyve aktuális módosítási javaslataival, a fekete gazdaság elleni fellépés alapkérdéseivel. Ugyancsak szakbizottság formál véleményt arról, hogy miként lehetne egységesíteni a különféle közjellegű foglalkoztatásokat, a közmunkát, a közhasznú munkát illetve a közcélú munkát.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?