kapubanner for mobile

Az új minisztert sem hatották meg a VDSZSZ követelései

Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között a szakszervezeti sztrájkkövetelésről, illetve a még elégséges szolgáltatásról hétfőn. Az egyeztetést május 14-én folytatják.

images

A VDSZSZ eredeti követelése 10 százalékos többletbéremelés a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a megajánlott 6,9 százalék felett, a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 250 ezer forint kifizetése valamennyi vasutas számára. Ez egészült ki azzal a követeléssel, hogy a korábban bezárásra szánt 38 vasúti szárnyvonalon maradjon meg a személyszállítás, valamint a pénzügyminiszter által bejelentett további inflációnövekedést a munkáltató 1,1 százalékos béremeléssel kompenzálja.

Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke a hétfői egyeztetést követően az MTI-nek elmondta: a szakszervezet az új közlekedési miniszter munkabékével kapcsolatos korábbi nyilatkozatai alapján arra számított, hogy a MÁV-csoport fogadókészséget mutat a munkavállalók követelései iránt, és kivezető utat próbál nyitni a megoldásra. Ez nem történt meg, a MÁV álláspontja nem változott, így továbbra is patthelyzet van. A VDSZSZ alelnöke úgy nyilatkozott, ha a szakszervezet nem tud érdemi eredményt elérni a tárgyalásokon, a sztrájkot folytatni fogja - mondta Bárány Balázs.

Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője az MTI-nek nyilatkozva elmondta: továbbra sem közeledtek a felek álláspontjai. A szakszervezet nem vett vissza a sztrájkköveteléseiből. A vasúttárságnak továbbra is az az álláspontja, hogy nincs lehetősége a követeléseket teljesíteni. A még elégséges szolgáltatásról sem született előrelépés, az egyeztetési szintig sem jutottak el, mindenki tartja korábbi álláspontját ebben a kérdésben is. A vasúttársaság a reggeli munkába és iskolába járás, illetve az esti hazajutás minimális szintjét szeretné biztosítani.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek