kapubanner for mobile

Az USA-ban is gyárat nyit a Kia

Dél-Korea második legnagyobb autógyártója, a Kia Motors Corp. bejelentette, hogy létrehozza első egyesült államokbeli üzemét Georgia állam déli részén 1,2 milliárd dollárból. Az új gyárban a termelés 2009-ben kezdődhet meg, s az üzem 2 500 alkalmazottat foglalkoztat majd.

A West Pointban létesülő egységben maximum kapacitás mellett évente 300 000 járművet gyártanak majd. A koreai társaság azt is elmondta, hogy 5-6 beszállító is letelepül majd a közelben, ami további 2 000 munkahely létrejöttét eredményezheti - közli az AP.

A Kia Dél-Korea legnagyobb autóipari gyártója, a Hyundai Motor Co. leányvállalata. Az anyacégnek az alabamai Montgomery-ben van gyára, amely 120 kilométerre fekszik a Kia helyszínétől.

A koreai termelésének háromnegyedét exportáló Kia az utóbbi időben nagyszabású külföldi terjeszkedésbe kezdett. Az amerikai üzem mellett egy második gyárat is nyit Kínában, illetve a tervek szerint még az év vége előtt beindítja első európai üzemét is Szlovákiában. Korábban arról is szó volt, hogy ez utóbbi Magyarországon létesül, de a sokkal kedvezőbb feltételek miatt végül szomszédunkra esett a társaság választása.

Bonyodalmak Szlovákiában

A szlovákiai helyszínen egyébként nehézségekbe ütköztek a cég beszállítói, a Dzurinda-kabinet ugyanis korábbi ígérete ellenére nem hajlandó állami támogatást nyújtani nekik. Emiatt a dél-koreai cégek beperelték a szlovák kormányt.

"Meggyőződésünk, hogy a beruházási szerződés, majd ezt követően a gazdasági minisztérium írásbeli ígérete alapján a társaság beszállítói jogosultak az állami segítségre" - mondták el az érintettek.

Az évi 300 ezer gépkocsi gyártását tervező Kia alvállalkozóinak a 2005 nyarán leváltott Pavol Rusko gazdasági miniszter összesen 663,6 millió szlovák koronát ígért, azonban a Dzurinda-kabinet február elején ezt elvetette, mivel a beszállítók a támogatásra nem jogosult országrészben telepednek le - írta korábban az mfor.hu.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek