Balesetet szenvedett egy munkás a Margit híd felújítása közben
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMintegy négy métert zuhant egy munkás a Margit híd felújítása közben csütörtök reggel Budapesten; a férfi súlyosan megsérült.
Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-vel azt közölte, hogy a 45-50 év körüli férfit súlyos sérülésekkel szállították az Állami Egészségügyi Központba.
A felújítást végző MH 2009 Konzorcium szóvivője, Tóth Kata korábban azt mondta: a férfi könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. Tájékoztatása szerint a munkás a margitszigeti aluljáróhoz levezető lépcső elbontásán dolgozott, amikor betonvágás közben rálépett egy elöregedett betonelemre és az beszakadt alatta.
A baleset körülményeit vizsgálják.
"A konzorcium mindig figyelmet szentel a munkavédelmi szabályok betartásának, éppen ezért a vizsgálat is a legszigorúbb körülmények között zajlik" - hangsúlyozta Tóth Kata. Hozzátette: szükség esetén elgondolkodnak azon, hogy még szigorúbbá tegyék a munkavédelmi szabályokat.
A BKV közölte, hogy a baleset miatt a hatóságok egy órára lezárták a hidat, de nem sokkal délelőtt 11 óra előtt feloldották a korlátozást.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?