kapubanner for mobile

Bármikor kitörhet a sztrájk Ferihegyen

Az utolsó egyeztetések is eredménytelenül zárultak a ferihegyi légiforgalmi dolgozókat tömörítő szakszervezet (LDFSZ) és a munkáltatók között, így kézzelfogható közelségbe került a sztrájk Ferihegyen. Csorba Attila, az LDFSZ elnöke szerint ugyan a munkabeszüntetés pontos időpontjáról még nem született döntés, de „az mostantól bármikor bekövetkezhet”. Mfor.hu tudósítás.

Megkezdték a felkészülést a sztrájkra vagy sztrájkokra a ferihegyi földi kiszolgálásban dolgozókat képviselő szakszervezetek, mivel a szerda délelőtt folytatott tárgyalások sem hoztak eredményt, jelentette be sajtótájékoztatón Csorba Attila, a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének (LDFSZ) elnöke.

Húsz százalékos emelés a cél

Az érdekképviseleti szervek átlagban 18-20 százalékos alapbéremelésre tartanak igényt, ezt azonban egyik érintett munkáltató sem kívánta vállalni. A Budapest Airport (BA) Zrt. földi kiszolgáló üzletágát tavaly ősszel megszerző, török hátterű Celebi GH Kft. öt százalékos alapbéremelésre és hét százalékos prémiumra tett javaslatot, cserébe viszont megváltoztatta volna a 2008 szeptemberéig érvényes kollektív szerződés munkarend- és munkaidő-beosztását. (A panaszok között szerepelt például, hogy a módosítás nyomán a dolgozókat bármikor be lehetne rendelni munkára.)

Ez a szakszervezetek szerint egyrészt kiszámíthatatlan állapotokat eredményezne, másrészt többletterheket rakna a munkavállalók vállára, így ezt az ajánlatot nem fogadták el.

A BA Zrt. üzemanyag-kiszolgáló cége, a RÜK Kft. eddigi végső ajánlatában 5,5 százalékos alapbéremelést kínált, ezt az LDFSZ szintén kevesellte. A tulajdonosváltáson átesett Malév egyelőre nem tett le ajánlatot a szakszervezetek asztalára. Tavaly egyébként a Celebi GH Kft. elődjénél 2,25, a RÜK Kft.-nél 4,5, a Malév földi kiszolgáló cégénél (Malév GH Kft.) öt, a Malév Cargónál pedig 4,5 százalékos alapbéremelés történt.

A tárgyalások mindegyik munkáltató esetében régóta húzódnak. A Celebivel decembertől, a RÜK Kft.-vel pedig február elejétől próbálnak dűlőre jutni a földi kiszolgálók érdekképviseleti szervei. A Malévval január 11-én kezdődtek a tárgyalások, ezek február végén eredménytelenül értek véget. A nemzeti légitársaság menedzsmentje akkor úgy döntött, hogy egy hónapos szünetet iktat be. (Ennek oka minden bizonnyal az, hogy az új tulajdonos, a Borisz Abramovics orosz üzletember nevével fémjelzett AirBridge Zrt. csak a Malév március 14-i rendkívüli közgyűlésen került birtokon belülre.)

Bármikor jöhet a sztrájk

"Mostantól már a munkáltatók térfelén pattog a labda. A tárgyalások megszakadtak, így mától másra összpontosítunk" - mondta el az mfor.hu a további napok forgatókönyvét firtató kérdésére Csorba Attila. Hozzátette: a munkabeszüntetések pontos időpontjáról az elkövetkező órákban, napokban egyeztetnek egymással a szakszervezetek, de az "bármikor bekövetkezhet, akár ma, akár két nap múlva".

A Malév esetében ezt a szándékot három nappal előtte be kell jelenteni, a RÜK Kft.-nél viszont elég két órával korábban jelezni a sztrájkot, hívta fel a figyelmet az elnök. Az LDFSZ mindenesetre megkezdi a légitársaságok tájékoztatását arról, mikor, hol és milyen járatokat érinthet a munkabeszüntetés.

Mint ismert, az LDFSZ tagságába a RÜK Kft., a Celebi GH Kft., a Malév Zrt. és a nemzeti légitársaság földi kiszolgálását végző Malév GH Zrt. munkavállalóinak egy része tartozik. Csorba Attila elmondása szerint a Celebi körülbelül félezer, a RÜK Kft. mintegy hetven munkavállalót foglalkoztat, összesen pedig - a Malévot is beszámítva - több mint ezren dolgoznak a földi kiszolgálásban Ferihegyen.

A szakszervezetek sztrájkfenyegetésére az érintett munkáltatók egyelőre nem reagáltak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek