Befektetés a magyar szaktudásba - ez az Opel tudásközpontja
Az új oktatóközpontban automatikai technikus, gépi forgácsoló és villanyszerelő szakmák oktatásához alakítottak ki tanműhelyeket és ugyanitt hozták létre a szombathelyi gépészmérnök-képzés gyakorlati oktatóbázisát is, a beruházáshoz a magyar kormány 150 millió forint támogatást nyújtott.
Szijjártó Péter az avatóünnepségen hangsúlyozta: Magyarország továbbra is az európai autógyártás zászlóshajója kíván maradni, ehhez azonban szavai szerint nemcsak az infrastruktúra fejlesztésére van szükség, de érdemes beruházni a szakképzésbe is, hiszen a fejlődéshez a vállalatoknak folyamatosan olyan jól képzett, megbízható és elkötelezett szakemberekre van szükségük, mint amilyenek a szengotthárdi Opel gyárban is dolgoznak.
A tárcavezető úgy fogalmazott: az a beruházás, amelyet ma átadnak, a magyar fiatalokba, a magyar szaktudásba és ezáltal a magyar jövőbe történt befektetést jelenti.
Szavai szerint a szentgotthárdi motorgyár a térség fejlődésének a motorjává is vált, és a General Motors, illetve ma már az Opel európai gyártó rendszerének egyik legfontosabb láncszeme.
Emlékeztetett arra, hogy az Opel eddig 1,5 milliárd eurónyi befektetést hajtott végre Magyarországon, 700 millió eurót költött arra, hogy három lépésben a világ egyik legmodernebb motorgyárát, a flex motorgyárat hozta létre Szentgotthárdon.
Szijjártó Péter beszédében kiemelte: olyan kormányzati döntésekre van szükség, amely Magyarországot, a magyar befektetési környezetet folyamatosan vonzóvá teszi.
Napjainkban az egyik legnagyobb vonzereje szavai szerint a megfelelő számban rendelkezésre álló és megfelelő képzettségéggel rendelkező szakembereknek van, akiknek az utánpótlásáról is folyamatosan gondoskodni kell.
Éppen ezért történtek az utóbbi időben kormányzati lépések a nagyvállalatok bevonásával a szakképzés érdekében.
Utalt arra, hogy július elseje óta a Nemzetgazdasági Minisztérium 44 szakképzési központja alá 303 köznevelési intézmény tartozik, a versenyképesség megőrzése és növelése érdekében végrehajtott változások 200 ezer tanulót és 25 ezer pedagógust érintett.
Hozzáfűzte: a munkaerő folyamatos utánpótlása érdekében 2014 és 2020 között 50 milliárd forintból hétezer tanműhelyet hoznak létre és újítanak fel, ezen túl pedig német mintára bevezették a duális képzést a felsőoktatásban, amely egyre népszerűbb.
Szijjártó Péter szólt arról is, a szentgotthárdi gyárban idén 580 ezer, jövőre pedig akár évi egymillió Opel motor készülhet, amelyhez a létszám további bővítésére lesz szükség.
Joachim Koschnicke köszöntőjében arról szólt, magyarországi gyáruk továbbra is kiemelt szerepet fog betölteni az Opel termékstratégiájában, az Opel Astra típusokat a jövőben kizárólag a szentgottárdi motorokkal szerelik majd fel.
Szavai szerint az új tudásközponttal hatalmas lépést tesz abba az irányba, hogy hosszú távra biztosítsa szakember utánpótlását és ezt szolgálja az is, hogy részt vállaltak, bekapcsolódtak a szombathelyi duális mérnökképzésbe is.
Hozzáfűzte: a központot, a műhelyeket olyan modern gépekkel szerelték fel, amelyek alkalmassá teszik a tanulókat, hallgatókat arra, hogy később az Opelben használt világszínvonalú berendezésekkel, technológiával dolgozzanak.
Szólt arról is, hogy rövidesen száz tanuló kezdheti meg majd a gyakorlati ismeretek elsajátítását az új oktatóközpontban, később pedig újabb száz tanuló és hallgató kapcsolódhat be a képzésbe, amit sokuknál a gyártól kapott ösztöndíjakkal is támogatnak.
Az ünnepségen Szijjártó Péter a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kintüntetést nyújtotta át Joachim Koschnickének, a magyar és német gazdasági kapcsolatok érdekében kifejtett munkássága elismeréseként.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 1 hete
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 1 hete
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 2 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 2 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal 3 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- 22 ezer állás kerülhet veszélybe a Boschnál 3 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- AI eszközök a vállalati nyelvtanulásban: versenytársak vagy szövetségesek? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?