kapubanner for mobile

Beismerte bűnösségét a fukusimai erőmű üzemeltetője

Beismerte, hogy figyelmen kívül hagyta a biztonsági előírásokat, és összejátszott az állami felügyelettel a tavaly márciusban Japánban balesetet szenvedett Fukusima-1 erőművet üzemeltető TEPCO cég.

A TEPCO közleménye szerint a reaktorok üzemeltetési költségeinek leszorítására összpontosítva elhanyagolta a biztonsági és katasztrófamegelőzési fejlesztéseket.

A vállalat szóvivője külföldi újságíróknak tartott sajtótájékoztatóján azt is elismerte: igazak egy korábbi kormányzati vizsgálat azon állításai, miszerint a TEPCO összejátszott az atomipart felügyelő kormányzati szervekkel a biztonsági hiányosságok elfedésére.

Egy pénteken közzétett szakértői vizsgálat szerint a cég nem készült fel egy esetleges súlyos természeti katasztrófára, mert annak veszélyét elhanyagolhatónak tartotta. A jelentés arra is rámutat, hogy a nemzetközi szabványok és irányelvek betartásával elkerülhető lett volna a fukusimai atomerőmű-baleset.

A TEPCO fogadkozik, hogy gyökeresen át fogja alakítani atomenergia-üzletágát a biztonsági hiányosságok pótlása érdekében. A cég reformját felügyelő független szervezet vezetője, David Klein azt mondta: a TEPCO-nak hosszú utat kell megtennie ahhoz, hogy világszínvonalú, biztonságközpontú szemlélettel bíró céggé váljon, de a vállalat pozitív irányba indult el a fukusimai katasztrófa óta.

A cég közölte, hogy független szakemberekből álló szabályozó testületet akar felállítani, valamint kiemelt figyelmet fog fordítani a katasztrófamegelőzésre.

A TEPCO először idén októberben ismerte el, hogy felelősség terheli a fukusimai tragédiáért. Azt megelőzően visszautasított minden bírálatot.

A katasztrófa után felszínre került felügyeleti hiányosságok miatt a japán kormány korábban új, független nukleáris felügyeleti szervet alapított. A sajtó viszont az új szervet is bírálta, miután annak tagjairól kiderült, hogy korábban atomipari cégektől kaptak támogatást.

A vállalat bejelentése nem sokkal a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség fukusimai miniszteri konferenciájának megnyitója előtt történt, amelyen Amano Jukija, a szervezet főigazgatója közölte: a fukusimai baleset óta világszerte fontos lépéseket tettek az atomerőművek biztonságának szavatolása érdekében, de "még évekbe fog telni, mire a világ teljes egészében megérti, hogy mi történt" a Japán északkeleti partvidékén található létesítményben.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek