Bejött a zöld iroda a fiataloknak
A 2013-as egyetemi állásbörzék programjaihoz kapcsolódva a KÖVET Egyesület szakemberei öt vidéki kampuszra látogattak el a Greeneration roadshow keretében. A sikeres kampány újszerű és kreatív eszközökkel népszerűsítette a környezettudatosságot, a zöld gondolkodást a munkaerőpiacon hamarosan megjelenő fiatalok körében.
Lassacskán felnő egy olyan generáció, amelynek életét és szellemiségét szinte teljes egészében az új évezredbe lépés élménye határozza meg. Tombol bennük az alkotóenergia és az őszinte tettvágy. Tele vannak kérdésekkel és kételyekkel, mégis megdönthetetlen magabiztossággal vallják: a Jövő az övék. És ebben igazuk van. Az ő gondolkodásmódjuk fogja meghatározni, hogy milyen válaszok születnek az olyan globális problémákra, mint a túlnépesedés, a túlfogyasztás vagy a környezetromboló ipari fejlődés. Mi lesz, mi legyen a válaszuk az elkényelmesedett, elszemélytelenedett konzumkultúrára? A KÖVET Egyesület Greeneration kampányának célja az volt, hogy azok a pályakezdő fiatalok, akik még kevés ismerettel rendelkeznek a fenntarthatóságról és annak munkahelyi vonatkozásairól megismerhessék a környezet- és emberbarát irodák működését és azzal az elvárással lépjenek majd be első munkahelyükre, hogy ott a napi munkavégzés a lehető legfenntarthatóbb keretek között folyjon.
Az öt állomásból (Szeged, Győr, Miskolc, Pécs, Debrecen) álló vándorkiállítás legnépszerűbb és leglátványosabb eleme a Greeneration kamion volt, melynek raktere a roadshow idejére zöld mintairodává alakult. Az egyetemi hallgatók itt első kézből tájékozódhattak olyan globális környezeti és társadalmi problémákról, mint az energiahatékonyság, a túlfogyasztás vagy a méltányos kereskedelem. A hagyományos irodai berendezésekkel ellentétben a mintairodában minden irodaszer környezetbarát, minden eszköz energia- és víztakarékos, a munkaállomások kialakítása pedig ergonomikus volt.
A program hangsúlyos része volt a kommunikáció, amely elsősorban a 18-25 év közöttiek körében népszerű virtuális felületeken, az interneten, valamint a közösségi médiában zajlott és számos interaktív és edukációs elemet tartalmazott. A környezetkímélő irodai eszközök és a jó gyakorlatok bemutatása mellett számítógépes applikációk segítségével több mint 3000 diák számolta ki saját ökolábnyomát vagy töltötte ki a szelektív hulladékgyűjtésről szóló játékost kvízt. A kampány honlapját www.greeneration.hu és facebook oldalát nemcsak a diákok, hanem a munkahelyi közösségek számára is hasznos információkkal, zöld tippekkel töltötték fel a KÖVET szakértői. Az irodai ökométer segítségével például azt is lemérhették, mennyire környezettudatos a saját munkahelyük. Az állásbörzéken a KÖVET Egyesület szakemberei rövid Zöld Iroda-képzést is tartottak, valamint környezettudatos cégek vezetőivel szerveztek kerekasztal-beszélgetést környezetbarát irodákról és a vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról. A roadshow állomásain közel 2000 kérdőívet töltöttek ki a diákok, akik között fődíjként nagy értékű e-book olvasót sorsoltak ki. Aki lemaradt az eseményekről az a projekt szakmai tudásanyagát hamarosan letöltheti a kampány honlapjáról: a szakérők a Zöld iroda fiataloknak: trendek, tények, tanácsok c. kötetben foglalták össze a képzések anyagait és az azokhoz kapcsolódó tanulmányokat.
A KÖVET Greeneration programja az Új Széchenyi Terv keretében, a KEOP-6.1.0/B/11-2011-0090 pályázat segítségével valósult meg.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?