Béremelés a rendvédelmiseknek, közösségi rendőrség - az LMP javaslatai
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz LMP szerint a rendvédelmi dolgozók fizetésének emelésére, közösségi rendőrség létrehozására és az áldozatvédelem javítására lenne szükség rendvédelmi területen, éppen ezért ilyen irányú módosításokat kezdeményezett az ellenzéki párt a 2012-es költségvetésben - mondta szombati sajtótájékoztatóján Dorosz Dávid.
Az ellenzéki politikus szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány által benyújtott költségvetési javaslat 4,5 milliárd forintot vonna el a rendőrségtől és a fizetéseken sem emelne, miközben például 12 milliárd forintból tovább működtetné a Terrorelhárítási Központot.
Az LMP ezt a 12 milliárd forintot a rendőrség, a katonaság, a büntetés-végrehajtás, a tűzoltóság és a vám- és pénzügyőrség állományának fizetésemelésére fordítaná, emellett 10 településen 1,5 milliárdnyi összegből mintaprojektek hoznának létre a közösségi rendőrségre, illetve szintén 1,5 milliárd forintból segítenék az áldozatvédelmet is - mondta Dorosz Dávid.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?