Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását
A rendőrök, a mentők és a tűzoltók is csatlakoztak a kezdeményezéshez.
A Közszolgálati Rendőr Szakszervezet (KRSZ), a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ), a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete (RKDSZ), a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) elnöke, valamint a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége is csatlakozott a vasutasok és BKV-sok kezdeményezéséhez, melynek célja, hogy a kormány állítsa vissza a korkedvezményes nyugdíjat – írja a Portfolio. A KRSZ a Facebookon közzétett bejegyzésében arról írt, hogy "a kiharcolt bértárgyalás még nem ért véget, folyamatban van".
A bejegyzéshez csatolták a Pintér Sándor belügyminiszterhez címzett levél szövegét, melyet Tóth Zoltán r. alezredes, a Rendvédelmi és Közszolgálati Szakszervezetek Védegylete Szövetség elnöke írt alá.
A levélben a szövetség kezdeményezi a korkedvezményes nyugdíjazás rendszerének visszaállítását az érintett hivatásos állomány tekintetében. „Álláspontunk szerint a rendőri, tűzoltó és mentőszolgálati munkakörök olyan fokozott fizikai, pszichés és felelősségi terheléssel járnak, amelyek objektíven indokolják a korábbi korkedvezményes rendszer – vagy azzal egyenértékű kompenzációs mechanizmus – visszaállítását” – írják.
A levélben az alábbi indokokkal támasztják alá kérésüket az aláírók:
- Kiemelt felelősségi szint: Az érintett állomány tagjai napi szinten mások életéért, testi épségéért és biztonságáért felelnek. Döntéseik közvetlen és visszafordíthatatlan következményekkel járhatnak.
- Fokozott fizikai és pszichés terhelés: A váltott műszakos, éjszakai, készenléti és rendszertelen munkarend bizonyítottan növeli a krónikus megbetegedések és a korai egészségromlás kockázatát.
- Társadalmi érdek: A fegyverhasználatra jogosult rendőri állomány, valamint a beavatkozó tűzoltói és mentőszolgálati egységek alkalmassága kiemelt társadalmi érdek.
- Életkilátások és foglalkozási ártalom: Nemzetközi tapasztalatok szerint a fokozott kockázatú hivatásokban dolgozók várható élettartama igazoltan rövidebb az átlagnál, így sok esetben a befizetett járulékok teljes futamidejét az érintettek meg sem érik.
- Munkaerő megtartás és toborzás: A kiszámítható kivezetési pont hiánya gyengíti a pálya vonzerejét és hosszú távú fenntarthatóságát.
- Szervezeti fenntarthatóság: A kivezetési mechanizmus hiánya aránytalan, vízfejű szervezeti struktúrát eredményez.
"A témában az egyik társszakszervezet komplex kutatást végzett, amelyet a Belügyi Tudományos Tanács is támogatott és amely téma jelenleg is szakmai egyeztetés alatt áll a rendészeti szervezeteknél" – húzták alá.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon