kapubanner for mobile

Béremelés csak elbocsátásokkal - további leépítés az APEH-nél is

A központi államigazgatás területén végrehajtandó létszámcsökkentés biztosítaná a jövő évre a közszférában tervezett 6,5 százalékos bruttó béremelést. A Magyar Hírlap információi szerint a béremeléshez szükséges forrásoknak mindössze harmadát biztosítaná a költségvetés.

A központi államigazgatás területén végrehajtandó létszámcsökkentés a közszférában tervezett 6,5 százalékos bruttó béremelés fedezete - jelentette be Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára a tegnapi kormányülés után. A lap szerint a tervezett, 4,5 százalékos infláción felüli két százalékos béremeléshez alig egyharmadnyi összeggel járulna hozzá a költségvetés, a többit az intézményeknek kellene kigazdálkodniuk.

A lap értesülései szerint az APEH-nél is több száz fős elbocsátásokra kerül sor, amennyiben végleges formát öntenének a jelenlegi kormányzati tervek. Az idén már 1100 alkalmazottjától vált meg az adóhivatal, ami elsősorban az ellenőrzési területen érezteti hatását. Az ÁSZ jelentése szerint az adózók ellenőrzöttsége már 2002-ben is csökkent, a számvevők szerint sokkal több magánszemélyt kellene megvizsgálni. Ráadásul 2,2 millió adózót egyáltalán nem vizsgál az adóhivatal, ugyanis adatszolgáltatásnak és nem adóbevallásnak tekinti, ha a munkáltatók számolnak el alkalmazottaik éves jövedelmével.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek