Bérmegállapodás a paksi atomerőműben
A paksi atomerőműben többórás tárgyalás eredményeként csütörtökön este létrejött a 2006. évre szóló bérmegállapodás a munkáltató és a szakszervezetek között.
A megállapodást a négy szakszervezet közül három írta alá, a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete, az Atomerőmű Ifjúsági Szervezete és a Munkástanács, azzal a kiegészítéssel, hogy az akkor lép hatályba, ha az aláíró szakszervezetek illetékes fórumai és a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója is jóváhagyta. A Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ) pénteken küldöttgyűlés elé terjeszti a bérmegállapodást.
Az MTI értesülése szerint a három szakszervezettel megkötött megállapodás a 2005-öshöz képest - a személyi jövedelemadó módosító hatását is beleszámítva - 7,2 százalékos bruttó keresetnövekedést jelent, ezt viszont az atomerőmű kommunikációs főosztályvezetője nem erősítette meg. A megállapodás részleteiről a felek csak akkor nyilatkoznak, ha az érvénybe lép - mondta Mittler István, az atomerőmű kommunikációs főosztályvezetője. A bérmegállapodás, ha azt valamennyi szakszervezet és a munkáltató is aláírja, a kollektív szerződés részévé válik.
A hónap eleje óta folytak a bértárgyalások az atomerőműben, ahol hétfőn sztrájkba lépett követelései elérése érdekében a három reprezentatív szakszervezete egyike, a MÉSZ. A sztrájkot, amelynek során a cég egy dolgozójának felmondott, be is fejezte a szakszervezet kedden. Indoklásuk szerint azért, mert a sztrájkot szabályozó előírások szerint csak nagyon kis mértékben érintette akciójuk a cég működését. Korábban Kovács József vezérigazgató arról számolt be, hogy a másik két reprezentatív, illetve az egy nem reprezentatív szakszervezet béremelési követelése 8 százalék volt. Az éves bérmegállapodást viszont csak a három reprezentatív szakszervezettel tudja megkötni a cég. Amennyiben az erőmű meg kíván felelni a piaci elvárásoknak is, nem teljesíthet irreális bérköveteléseket. A bérköltség 24 százalékot tesz ki a cég gazdálkodásában, míg például egy hasonló cseh erőműben ez 9 százalék - jegyezte meg Kovács József.
A határozatlan idejű sztrájkot hirdető Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete a műszakos munkavállalók részére 15 százalékos bérfejlesztést, valamint a társaság idei üzleti tervének túlteljesítéséből származó adózott eredmény felének a munkavállalók közötti, keresetarányos elosztását követelte.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?