kapubanner for mobile

Betegsége miatt lemondott a McDonalds vezérigazgatója

Hét hónap után lemondott a világ legnagyobb gyorsétteremhálózatának elnök-vezérigazgatója, Charlie Bell. A 44 éves igazgató rákban szenved, és ezután csak a gyógyulásra szeretne koncentrálni.

A vállalat által kiadott közlemény nem bocsátkozik részletekbe Bell állapotát illetően. A média azonban már néhány héttel korábban spekulálni kezdett, amikor az igazgató lemondta sydney-i találkozóját az üzletlánc helyi vezetőivel, továbbá nem jelent meg a cég legutóbbi eredmény-értékelő konferencia-beszélgetésén sem. Szeptemberben Bell úgy nyilatkozott, a második operációt követően, hogy további szövődmények léptek fel, ezért nem tudja, meddig tart majd ezek kezelése. Azóta a cég nem adott felvilágosítást az igazgató állapotáról.

A vezért övező bizonytalanságok ellenére a McDonald's hazai pályán a vártnál jobb eredményekről számolt be az elmúlt néhány hónap során. Az elemzők éppen ezért nem számítanak nagyobb fordulatra a vezetést illetően, ez várhatóan nem fogja befolyásolni a vállalat további növekedését.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek