kapubanner for mobile

Bevezetik a rendszeres 13. havi nyugdíjat Lengyelországban

A 13. nyugdíjra idén 9,8 millió személy lesz jogosult, akiknek összesen 11,75 milliárd zlotyt folyósítanak.

Aláírta kedden Andrzej Duda lengyel elnök a 13. havi nyugdíjról szóló törvényt, a minimálbér összegével egyenlő járulékot az idei évtől kezdve rendszeresen fogják kifizetni. A varsói kormány egyúttal a jövőre bevezetendő 14. havi nyugdíj tervezetét hagyta jóvá. A jogszabályt a májusi választáson újból az államfői posztért folyamodó Andrzej Duda elnök ünnepi keretek között írta alá a Varsóhoz közeli Zyrardów községben rendezett nagygyűlésen. Ez alkalomból mondott beszédében a nyugdíjak folyamatos emelését ígérte a következő évek folyamán, a 13. nyugdíjat pedig a nemzedékek közötti szolidaritás kifejezésének minősítette, utalva a 2016-ban bevezetett, 500plusz elnevezésű nagyszabású családtámogatási programra is.

A jóváhagyott törvény szerint a 13. nyugdíjat az adott év március 1-én érvényes minimálnyugdíjjal egyenlő összegben fogják kifizetni minden év áprilisában. Miután idén márciustól a minimálnyugdíjat 100 zlotyval emelik, a járulék bruttó 1,2 ezer zlotyt (94,1 ezer forint) tesz majd ki. A nyugdíjasoknak automatikusan, külön kérvény nélkül járó támogatásra idén 9,8 millió személy lesz jogosult, akiknek összességében 11,75 milliárd zlotyt (mintegy 921,5 milliárd forint) folyósítanak.

Az új járulék költségeit részben az állami költségvetésből fedezik, részben pedig egy szolidaritási alapból, amelyet a legmagasabb jövedelmű állampolgárokra tavaly kivetett különadóból finanszíroznak. A 13. nyugdíjat először a tavaly őszi lengyel parlamenti választás előtt fizették ki, akkor egyszeri járulékról volt szó. A választáson ismét kormányzati mandátumot szerzett Jog és Igazságosság (PiS) programjában a 14. nyugdíj is szerepelt. A nagygyűlésen Marlena Malag szociális, munka- és családügyi miniszter közölte: a lengyel kormány keddi ülésén jóváhagyták a parlament elé kerülő tervezetet, mely szerint a 2021-ben bevezetendő 14. havi nyugdíj szintén a minimálbér összegével lenne egyenlő.

A jövő év novemberében először kifizetendő támogatás azoknak a nyugdíjasoknak járna majd, akiknek a havi nyugdíja alacsonyabb bruttó 2,9 ezer zlotynál (mintegy 227 ezer forint). Idetartozik a nyugdíjasok többsége. Az említett küszöb átlépése esetén a járulék alapösszegétől levonják a 2,9 ezer zloty és az adott személynek járó nyugdíjösszeg között fennálló többletet.

MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk

Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk