kapubanner for mobile

Bezárja mosóporgyárát a Henkel

A Henkel konszernen belüli átszervezés miatt a cég bezárja szolnoki mosóporgyárát.



Kapcsolódó témák

Erős évet zárt a Henkel




Kapcsolódó cégek

HENKEL MAGYARORSZÁG Termelési és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság



Henkel Magyarország Kft. bezárja szolnoki mosóporgyárát, a döntést csütörtökön közölte a cég az üzemi tanáccsal, illetve a gyár dolgozóival - mondta Deák Ferenc, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Elmondta: az elbocsátás indoka alapvetően a Henkel konszernen belüli átszervezés, a szolnoki gyárban 124 főt érint a gyárbezárás.

A Henkel Magyarország felajánlotta a szolnoki gyár bezárását követően munkájukat elvesztő dolgozóknak, hogy a Henkel körösladányi gyárában kaphatnak állást. A körösladányi gyáregység hasonló terméket, folyékony tisztítószert állít elő. Az odautaztatást, az intézkedés további terheit a Henkel állja – mondta az ügyvezető igazgató.

Átszervezés

A 2001-ben elindított világméretű átszervezési folyamata során a Henkel konszern tervszerűen növelte nyereségességét és javított versenyhelyzetén. Folytatásként 2004 őszén a Henkel konszern igazgatótanácsa újabb, 400 millió eurós költségű struktúraváltási programot hagyott jóvá, melynek eredményeként 2007-től évi közel 125 millió eurós megtakarítást vár. A program során háromezer munkahely szűnik meg világszerte, és a vállalat a földrajzilag egymás közelében elhelyezkedő üzemei közül egyeseket összevon.

A program keretében a bécsi székhelyű Henkel Central Eastern Europe százszázalékos tulajdonában álló Henkel Magyarország Szolnoki Gyárában a következő hónapokban a mosóporgyártás megszűnik. A lebonyolítás menetéről még nincs intézkedési terv. A vállalat vezetése tájékoztatta a tervekről a munkavállalókat, az érdekképviseleteket, és megkezdte a tárgyalásokat az üzemi tanáccsal a dolgozókat érintő intézkedésekről – írja a cég közleménye.

Két üzem marad

A por alakú mosószereket a Henkel osztrák, lengyel és szerb üzemeiben fogják gyártani. Az átállás során a piac ellátása zavartalan lesz. Az egyre nagyobb piaci szegmensű mosógélek gyártása továbbra is Magyarországon, a Henkel Körösladányi Gyárában marad. Ez az üzem látja el a régió exportpiacait, illetve egyes termékekkel a nyugat-európai, amerikai és japán piacot is. A magyar Henkel másik két gyárát, a váci ragasztó és barcsi építési kemikáliákat gyártó üzemét sem érinti ez az átszervezés.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek