kapubanner for mobile

Bezárja pécsi üzemét az Új MiZo

Az Új MiZo Rt. befejezi működését Pécsett és 238 dolgozójától válik meg október végén - közölte a tejipari vállalat üzemi tanácsának elnöke szerdán. A tejipari cég Szegedre helyezi át a gyártást. Eközben Kecskeméten tejtermelők tiltakoztak az alacsony felvásárlási árak miatt.Önköltségi ár alatt?MNB jegybanki szótárKeresendő kifejezésTöbb mint kétszáz dolgozóját elbocsátva bezárja pécsi üzemét az Új Mizó Rt. A lépést a cégen belüli racionalizálási folyamat, a veszteséges működés javításának szükségességével indokolták. A cég szerint a jövőben a termelési feladatok Pécs nélkül is elláthatók.A döntésről a cég vezetése hétfőn hivatalosan is tájékoztatta a szakszervezetet és az üzemi tanácsot - mondta a vállalat üzemi tanácsának elnöke, Priol Tamás. A leépítéssel kapcsolatos első megbeszélés időpontjaként szeptember 13-át jelölték meg, az azt követő két hetet követően nevezik meg az elbocsátandók körét.Az üzemi tanács és a szakszervezet mindössze annyit tehet, hogy ellenőrzi, a munkáltató a csoportos leépítésnél betartja-e a Munka törvénykönyve erre vonatkozó szabályait - tette hozzá Priol Tamás, valamint a várossal és a munkaügyi központtal karöltve segít a dolgozók későbbi elhelyezkedésében, átképzésében.Az Új MiZo Rt. pécsi központjában jelenleg mintegy 350-en dolgoznak, az elbocsátásokkal megszűnik a tejtermékek gyártása a baranyai megyeszékhelyen. Az üzemi tanács elnökének információi szerint a gyártást Szegedre helyezik át. A szegedi központú SOLE Rt. és az Új MiZo Rt. egyaránt Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató érdekeltségébe tartozik, a két tejipari cégnek Gerard Lenihan személyében május óta közös vezérigazgatója van.Az üzemi tanács elnöke megjegyezte, hogy a cégen belül már számítottak az elbocsátásokra, ezért a szakszervezeti vezetők a közelmúltban tárgyalóasztalhoz hívták a helyi munkaügyi központ vezetőit. Azonban akkor még megnyugtatták őket azzal, hogy nincs szükség a pécsi termelő üzem bezárására.Eközben Kecskeméten a MIZO Rt. bezárt telephelye előtt 30, a társasággal szerződésben álló tejtermelő tiltakozott az alacsony felvásárlási árak miatt szerdán. A demonstráció szervezője, Szappanos Imre jakabszállási tejtermelő elmondta, hogy a MIZO és a SOLE cégek egyesülése óta teljes a bizonytalanság, mert a piaci helyzetre hivatkozva a felvásárló több mint tíz forinttal leszállította az árakat.A tiltakozó akció egy másik résztvevője, a szentkirályi Béni Sándor elmondta, hogy naponta 1.200-1.300 liter tejet vesz át tőle a MIZO egy 3 évre megkötött szerződés értelmében. Az idén júniusban azonban szerződés-módosítást írattak alá vele, amelyben hozzájárult, hogy az országos átlagártól 5 százalékkal kevesebbet is fizethet a felvásárló a tejért a piaci helyzetre való tekintettel. Ezzel szemben több mint 20 százalékkal kevesebbet kapott a leadott tej literjéért, amely összeg alacsonyabb az önköltségi árnál.Amikor a gazda a MIZO-tól a szerződés felmondását kérte, a MIZO azt válaszolta, hogy a cégnek ez nem áll módjában, tehát a tejet lenyomott áron is át kell adnia. "Nem tudom sokáig finanszírozni a veszteséget, a három családot eltartó gazdaság tönkre fog menni, pedig a tejet másik feldolgozó 60 forint feletti áron átvenné tőlem" - tette hozzá Béni Sándor.Példája nem egyedi, T. Szabó István fülöpjakabi gazda elmondta: tőle napi 2.000 liter tejet vesz át a MIZO, ám csak nyomott árat hajlandó fizetni érte és az ő szerződésfelbontási kérelmét is elutasították.Az Új MiZo Rt. közleménye szerint az olcsó import tejtermékek, valamint a kiskereskedelmi láncok rendkívül alacsony árai komoly negatív hatást gyakoroltak a tejtermékek áraira. E körülmények között mind az Új MiZó Rt. mind pedig a Sole Hungária Rt. a lehetséges maximum árat fizeti meg a tejért. A közlemény szerint fontos, hogy a tej megfeleljen az uniós minőségi előírásoknak, sajnálatos módon azonban néhány a Kecskemét környéki tejtermelő nem tud megfelelni ezen előírásoknak. (MTI)Korábban:Agrárium: alacsonyan tartott felvásárlási árakEgyeztetnek a tejtermelők és a kereskedőkDömpingárak ellen demonstrálnak a tejtermelők        Iratkozzon fel RSS-hírcsatornáinkra!Az [origo] kiadója a T-Online Magyarország Rt. © Minden jog fenntartva
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek