Bíróság előtt a Suzuki szakszervezetének elnöke
Megkezdődött a Suzuki Rt.-től rendkívüli felmondással elbocsátott szakszervezeti elnök, Pármai Zsolt perének tárgyalása kedden Tatabányán. A tárgyalást a bíró a bizonyítási eljárás kiegészítése miatt berekesztette és a következő tárgyalási napot augusztus 8-ra tűzte ki. hirdetés
Az érdekképviseleti vezető munkaviszonyának visszaállítását és elmaradt bérét kéri a Suzukitól. Párma Zsoltot, az Esztergomi Gépjárműgyártók Független Szakszervezetének elnökét 2006. február 6-án rendkívüli felmondással bocsátották el az esztergomi gyártól, miután alkoholt találtak az öltözőszekrényében, és ezt követően a gyár szerint a Suzuki jó hírét sértő kijelentést tett egy televíziós műsorban.
Koholt vádak vagy fegyelmi vétség?
A tárgyaláson Párma Zsolt ismertette, hogy az öltözőszekrényét az ellenőrzés előtti hétvégén feltörték. Azonban a szekrényből semmi nem tűnt el, és a szakszervezet iratait, melyre a cselekmény irányulhatott volna, hétvégére hazavitte, ezért nem nézte át tüzetesen a szekrényt. Az ellenőrzéskor fellelt bontatlan üvegeket egy olyan doboz mögött találták, melyet nem szokott elmozdítani. A szakszervezet elnöke hozzátette, az esemény után nem fújattak meg vele alkoholszondát.
Párma Zsolt, aki jelenleg is a szakszervezet elnöke a Suzukiban, elmondta azt is, a televíziós műsorban ugyan úgy fogalmazott, hogy az eset "olyan provokáció, mellyel fegyelmi vétség látszatát akarják kelteni." A riporter kérdésére elmondta, nincs elképzelése arról, ki törte fel a szekrényét, azonban ezt az adásból kivágták. A szakszervezet elnöke hozzátette, kérésével ellentétben a felmondásban szereplő egyik indokról sem hallgatták meg a gyár vezetői.
A Suzuki ügyvédje, Hovánszki Arnold a bíró kérdésére elmondta, Párma Zsolt a Magyar Suzuki Rt.-re közvetlenül utaló kifejezést használt és ez vitathatatlanul sértő volt. Az ügyvéd hozzátette, a gyárban a szeszes italok tiltott anyagnak számítanak, akiknél találnak alkoholt, azoknak javaslatot tesznek a közös megegyezéssel való felmondásra, ha ez nem vezet eredményre, rendkívüli felmondással megszüntetik a munkaviszonyát.
MTI/Menedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok:
Új kisautó gyártását hozhatja hazánkba a Suzuki
Szakíthat a GM-mel a Suzuki
Jelentős növekedést tervez a Suzuki
Suzuki: indiai rekord a forgalmazás első évében
Hiánycikk az új magyar Suzuki

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?