BKV-sztrájk is beköszönthet tavasszal
A bérekről és a HÉV tervezett kiszervezéséről egyeztetnek az érdekképviseletek kedden a BKV vezetésével. Nemes Gábor szerint, ha nem jutnak rövid időn belül dűlőre, akkor akár már márciusban is számítani lehet demonstrációra vagy végső esetben sztrájkra is.
Az érdekvédők a nyolcszázalékos fizetésemelés mellett meg akarják őrizni a béren kívüli juttatásokat is. Ezzel szemben a BKV vezetése a hétfői tárgyaláson - ahol kizárólag a bérekről volt szó - mindössze 2,3 százalékos növelést ajánlott - tette hozzá a Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének szóvivője.
Nemes Gábor elmondta, remélik, hogy napokon belül megállapodnak, és március 8-án már a megemelt béreket kapják meg az alkalmazottak. Ha nem jutnak egyezségre, nem kizárt a munkabeszüntetés sem, akár már márciusban. De az érdekképviseleti vezető hangsúlyozta, hogy igyekeznek ezt elkerülni, a megegyezés a céljuk. A keddi tárgyaláson a béreken kívül szó lesz a HÉV tervezett kiszervezéséről is.
FH/HírTv
Nemes Gábor elmondta, remélik, hogy napokon belül megállapodnak, és március 8-án már a megemelt béreket kapják meg az alkalmazottak. Ha nem jutnak egyezségre, nem kizárt a munkabeszüntetés sem, akár már márciusban. De az érdekképviseleti vezető hangsúlyozta, hogy igyekeznek ezt elkerülni, a megegyezés a céljuk. A keddi tárgyaláson a béreken kívül szó lesz a HÉV tervezett kiszervezéséről is.
FH/HírTv
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?