BKV: vita a kollektív szerződésről való tárgyalás meglétéről
Nemes Gábor, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének (KEKSZ) alelnöke azt állítja, akár sztrájkolni is készek a BKV-s dolgozók, hogy elkezdődjenek a tárgyalások a kollektív szerződésről. A BKV szerint azonban április végén már ez folyamatban van.
Nemes Gábor azt is elmondta, hogy a dolgozók eddig is hoztak áldozatokat, mivel juttatásaik csökkentek a ksz-t helyettesítő átmeneti szerződéssel, de további jövedelemcsökkenést már nem viselnének el.
A BKV szerint ugyanakkor a cég járművezetőinek bérszintje jóval meghaladja az országos átlagot, a béreket mindig időben és teljes körűen megkapják, illetve minőségi prémiumban is részesülnek, amelyet, ha a járművezető kárt okoz, a BKV megvon. Szerintük ez minden munkahelyen így van.
A társaság jelezte továbbá, hogy a továbbiakban nem kívánnak a sajtóban üzengetni a tárgyalások aktuális állásáról.
A BKV-nál máricus 3-án járt le a dolgozók béreit is tartalmazó kollektív szerződés, s mivel újról nem sikerült megállapodniuk a feleknek, július 1-ig átmeneti szerződés garantálja, hogy a munkavállalók megkapják többi között béren kívüli juttatásaikat.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A hévízi ötcsillag superior szálloda a Meetings Star Awards 2025/2026 Spa Meeting Hotel kategóriájának első helyezettje lett. Az elismerés egy olyan... Teljes cikk
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA Romániában, a Mioveni-i gyárban, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál. Teljes cikk
A Prohuman Csoport két magyarországi és egy erdélyi oktatási vállalat felvásárlásával új oktatási és kompetenciafejlesztési üzletágat hoz... Teljes cikk
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hete
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 2 hete
- 10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt 2 hete
- Eleged van mindenből? Fizikai munkások jelentkezését várják az Antarktiszon 3 hete
- Elhunyt a magyar szakszervezeti mozgalom egyik meghatározó alakja 3 hete
- A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről 1 hónapja
- Sok új munkahely lesz, csak másik földrészen és más tudással - tanulságok Davosból 1 hónapja
- Becsapós béremelés: kevesebb pénz a zsebben? 1 hónapja
- Sales Representative 1 hónapja
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 1 hónapja
- Miért kerüljük a fontos feladatokat és mit lehet tenni ellene? 1 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben