BKV: sem alapbéremelés, sem létszámcsökkentés nem várható
A BKV közleménye szerint az idei részmegállapodás is kiemelten foglalkozik a munkahelyek megőrzésével.
Alapbéremelést nem, az eddigi Budapest-pótlék fenntartását viszont tartalmazza a BKV vezetése, valamint a szakszervezetek között megszületett 2021-es "bér-részmegállapodás", amit hétfői ülésén a társaság igazgatósága is egyhangúlag jóváhagyott. A BKV által az MTI-hez eljuttatott közleményben kitértek arra is, hogy nem lesz létszámcsökkentés az idén. Mint írták, a részmegállapodás - illeszkedve a fővárosi önkormányzat, valamint a bérszövetséget alkotó szakszervezetek megegyezéséhez - biztosítja a pandémiával sújtott 2021-es évre a munkahelyek stabilitását és megőrzését, valamint lehetőséget ad arra, hogy - bár korlátozottabb mértékben, de - "folytathassuk a kollégáink megbecsülésére és a munkakörülményeik fejlesztésére irányuló törekvéseinket".
A forráshiány miatt egyelőre alapbéremelés nem lesz, ezért van szó részmegállapodásról, de amennyiben forrást találnak a felek, annak felhasználásáról külön egyeztetést tartanak - olvasható a közleményben. A BKV tudatta azt is, hogy fenntartják a Budapest-pótlékot, így a teljes munkaidős kollégáik évente két alkalommal fix összegű - a társaság kötelékében eltöltött időhöz igazodó - kifizetésben részesülnek; a cafeteria éves keretösszegén túl további 20 ezer forint cafeteria-juttatás illeti meg a dolgozókat, amit már a június 25-i kifizetéssel meg is kapnak. A munkáltató az idén is biztosít az év végén 16 700 forint "csekély értékű juttatást". Az idei részmegállapodás is kiemelten foglalkozik a munkahelyek megőrzésével, valamint azzal, hogy kiszámítható és tervezhető munkalehetőséget biztosítsanak a dolgozóknak, így 2021-ben sem lesz létszámcsökkentés - írták.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?