kapubanner for mobile

Borsik: Nem a sztrájktörvényt kéne módosítani

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége nem fogja engedni a sztrájktörvény módosítását, ha a munkavállalók jogait sértő módon kívánnak beavatkozni, arra országos sztrájkot szervez a szövetség - közölte hétfői, zalaegerszegi sajtótájékoztatóján Borsik János.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke a zalai tagszervezetekkel folytatott fórum utáni sajtótájékoztatóján kijelentette: nem a sztrájktörvényt kellene módosítani, hanem a tárgyalásokon folytatott gyakorlatot. Szerinte ha a tárgyaló felek "nem tudnak megállapodni, akár az egyik fél javaslatára kötelező legyen közvetítőt alkalmazni". Említést tett arról, hogy a minimális szolgáltatásokról a közlekedési sztrájkok idején nem tudtak megállapodni, márpedig ez szerinte szakmai kérdés, amit nem szabad a bérkövetelésekkel összekeverni. "Szakmailag nem előrevivő, ha a két tárgyalást összecsúsztatják" - fogalmazott.


Borsik: A kormány rúgta fel a bérpaktumot



A zalai sajtótájékoztatón az Autonómok elnöke kitért arra is, hogy megítélése szerint a kormány az inflációs prognózis módosításával felrúgta az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) kötött megállapodást és azzal a helyi bérpaktumokat is. A tavalyi 4,8 százalékos reálbércsökkenés után idén ugyanis 7,5 százalékos bruttó keresetnövekedésben állapodtak meg, ami fél-másfél százalék közötti reálkereset-növekedést jelentett volna. A most már magasabb, hat százalékos szintre várt infláció miatt nem teljesül a növekedés, ezért ősszel "eleve magasabb szintekről kell megállapodnunk", óvatosabbnak kell lennie a szakszervezeteknek - tette hozzá.

Borsik János az adó- és járulékcsökkentések kapcsán emlékeztetett arra, hogy a javaslatok kidolgozásában az Autonómok is szerepet vállaltak, de a miniszterelnök vasárnapi nyilatkozata új helyzetet is teremtett. Mint mondta, különböző elképzelések vannak, de egyben egyetért a társadalom, hogy változtatni kell, mert jelentős a teher a munkavállalókon, de a munkáltatókon is. A Magyar Nemzeti Bank elnökének nemrég megjelent véleményére, miszerint el kellene törölni a minimálbér adómentességét, a szakszervezeti elnök munkavállaló- és társadalomellenesnek nevezte már a gondolatot is. "Mi sem mondjuk azt, hogy mikor legyen kamatvágás", ezért ő se foglalkozzon ezzel a témával, majd hozzátette azt is, hogy nem engedik megszüntetni a szakmunkás bérminimumot sem.


"Nincs a kormánynak jövőképe"



Hibáztatta a kormányt, amelynek szerinte "most sincs világos, vállalható jövőképe az országról, nem tudja megmondani, hogy kettő, három, öt év múlva hogy néz ki Magyarország". Folyamatosan növekszik a munkanélküliség, alacsony a foglalkoztatottság, nőtt az infláció és komoly kormányzati válság alakult ki. "A vízió, amit hiányolunk, azért lenne fontos, mert ha áldozatra kéri a kormány a munkavállalókat, az emberek látni szeretnék ennek várható eredményét is" - közölte.

Az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatban most már a nagyobbik kormánypárt is másképp nyilatkozik, óhajtják a társadalmi párbeszédet - véli Borsik, aki szerint "a miniszterelnök visszatért az MSZP-be az SZDSZ-ből. Hozzáfűzte, hogy szerinte van esélye a koalíciós tárgyalásoknak, "minden más dolog politikailag nem végiggondolt lenne".
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek