Botrány a Magyar Hírlapnál: Széles kirúgta a főszerkesztőt
Az Index értesülései szerint a Magyar Hírlap tulajdonosa, Széles Gábor a mai napon elbocsátotta Szombathy Pált a lap főszerkesztőjét, mert az egy korábbi utasításra nem volt hajlandó megválni a Magyar Hírlap három veteránjától.
Széles Gábor a Magyar Hírlap tulajdonosa leváltotta Szombathy Pált a lap éléről - értesült az Index.hu szerkesztősége. A sajtóértesülések szerint a leváltásra azért került sor, mert Szombathy Pál Széles korábbi utasítását nem volt hajlandó véghez vinni: azaz nem bocsátotta el a lap három legmeghatározóbb munkatársát: Popovics Gizella főszerkesztő-helyettest, R.Székely Julianna és Szále László főmunkatársat.
A leváltás kapcsán egyelőre csak annyit tudni, hogy a megnevezett munkatársak leváltásában valószínűleg a pártpolitikai nézetek ütközése is szerepet játszatott. Az Index.hu úgy értesült, hogy jelenleg is tart a lap szerkesztőségi gyűlése, ahová már nem hívták meg a főszerkesztőt. A valószínűleg közös megegyezéssel távozó szakember az elbocsátása kapcsán a sajtó megkeresésére nem kívánt nyilatkozni.
Az Index értesülései nyomán
A leváltás kapcsán egyelőre csak annyit tudni, hogy a megnevezett munkatársak leváltásában valószínűleg a pártpolitikai nézetek ütközése is szerepet játszatott. Az Index.hu úgy értesült, hogy jelenleg is tart a lap szerkesztőségi gyűlése, ahová már nem hívták meg a főszerkesztőt. A valószínűleg közös megegyezéssel távozó szakember az elbocsátása kapcsán a sajtó megkeresésére nem kívánt nyilatkozni.
Az Index értesülései nyomán
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?