Bővít a GE budapesti szolgáltatóközpontja
Várhatóan megduplázza jelenlegi, 900 fős létszámát a GE budapesti Globális Üzleti Szolgáltatóközpontja. A pénzügy, az IT és a HR mellett a kereskedelem, az ellátási lánc, a jogi és az adózási tevékenységek területén bővíti szakembergárdáját a cég.
Budapesti Globális Üzleti Szolgáltatóközpontjának tervezett bővítését jelentette be ma a GE a központ átadásának egy éves évfordulóján. A 2014. február 18-i megnyitása óta dinamikusan fejlődő központ szerves részét képezi a GE globális stratégiájának, amelynek jegyében a cég saját tevékenységeinek leegyszerűsítésével kívánja fokozni versenyképességét és ügyfélközpontúságát. A központ újabb területekkel bővíti tevékenységét, ezzel párhuzamosan jelenlegi 900 fős létszáma a jövő év folyamán várhatóan a duplájára nő.
Olyan munkatársak jelentkezését várják, akik az angol nyelv mellett egy másik európai nyelvet is jól beszélnek, emellett a kereskedelem, az ellátási lánc, a jog, az adózás, a pénzügy, az IT és a HR területek valamelyikén rendelkeznek jártassággal. A 38 különböző országból származó, összesen 29 nyelvet beszélő munkatársat foglalkoztató budapesti Globális Üzleti Szolgáltatóközpont egyedülállóan sokszínű munkakörnyezetet kínál a nemzetközi karrier megkezdéséhez vagy fejlesztéséhez.
A központ a GE üzletágai számára nyújt integrált üzleti szolgáltatásokat Európában, sőt, azon túl is, összesen több mint 30 országra kiterjedően. A cégnek az egész világon mindössze öt ilyen központja van, a másik négy a kínai Pudongban, a mexikói Monterrey-ben, a szaúd-arábiai Rijádban és az egyesült államokbeli Cincinnatiben működik. A GE Global Operations a szolgáltatóközpont és a telephelyek alkotta hálózaton keresztül működik a régióban. Az öt szolgáltatóközpont a GE közös infrastruktúráját és kiterjedt hálózatát kiaknázva üzemeltet nagyszabású globális és regionális folyamatokat, míg a telephelyek (Európában pl. Lodz és Moszkva) a helyi szakértelemre és a kisvállalkozói potenciálra építve bővítik kapacitásukat a növekedés érdekében.
A 900 fős létszám 80 százalékát alkotó magyarok mellett még további 37 náció képviselteti magát a munkatársak között, akik 29 különböző nyelvet beszélnek, és mintegy 65 százalékuk nő. Mindezek miatt a központ hamisítatlan nemzetközi munkakörnyezetet kínál a karrierépítéshez. „Hisszük, hogy a sokszínűség, a befogadás, valamint a folyamatos képzés és fejlesztés elengedhetetlen feltétele a növekedésnek és az innovációnak, emellett versenyelőnyt is biztosít” – mondta Shane Fitzsimons, a GE Global Operations alelnöke.
„A központ tevékenységének bővülésével az eddigi pénzügyi, informatikai és HR feladatok ellátása mellett a jövőben jogi, adózási, kereskedelmi és ellátási lánccal kapcsolatos tevékenységeket is végzünk majd, így ezekre a területekre is veszünk fel szakembereket. A Global Operations budapesti központjában dolgozók előtt változatos karrierlehetőségek nyílnak meg a GE-nél, mind Magyarországon a különféle közép-kelet-európai GE-beruházások révén, mind pedig világszerte abban a 160 országban, ahol a GE jelen van. A Global Operations a GE egyik fontos utódlástervezési bázisa, az itt dolgozók előtt a GE összes képzési és fejlesztési programja nyitva áll" - tette hozzá Bjorn Bergabo, a GE Global Operations Európáért felelős ügyvezető igazgatója.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?