Bővíti létszámát a Sony Hungária
Egyelőre semmilyen információ nincs arról, hogy a Sony japán központjában a létszámleépítésről és a beszállítók számának csökkentéséről szóló döntés bármilyen módon érintené az elektronikai óriásvállalat magyarországi gyárát - közölte az MTI-vel csütörtökön a Sony Hungária HR vezetője. Gödöllőn épp az ellenkezője: fejlesztés és létszámbővítés zajlik.
Károlyfi Irén elmondta: ha szerepel is a Sony globális tervei között a vállalat egészét átfogó megszorítás, a gödöllői gyárban ennek nincsenek előjelei, sőt, nagy ütemben folynak új termékük, a Blu - ray névre hallgató DVD lejátszó gyártásának előkészületei. Az öt gyártósor beindításához szükséges létszám egy részét - 32 főt - már felvették, s a közeljövőben újabb 60 szakemberrel kívánják gyarapítani a csapatot - mondta Károlyfi Irén.
A Sony Hungáriánál jelenleg 630-an dolgoznak, ám az új termék gyártásának elindulását követően létszámuk akár a 700-750 főt is elérheti - tette hozzá.
A Sony tokiói központjában a márciussal zárult üzleti év veszteségeire hivatkozva bejelentették, hogy a világszerte 185 ezer embert foglalkoztató cég a jelenlegi 2500-ról közel 1200-ra csökkenti a beszállítók számát. A tervek között szerepel 57 Sony- gyárból 8 bezárása, illetve legalább nyolcezer fő elbocsátása is.
A Sony Hungáriánál jelenleg 630-an dolgoznak, ám az új termék gyártásának elindulását követően létszámuk akár a 700-750 főt is elérheti - tette hozzá.
A Sony tokiói központjában a márciussal zárult üzleti év veszteségeire hivatkozva bejelentették, hogy a világszerte 185 ezer embert foglalkoztató cég a jelenlegi 2500-ról közel 1200-ra csökkenti a beszállítók számát. A tervek között szerepel 57 Sony- gyárból 8 bezárása, illetve legalább nyolcezer fő elbocsátása is.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?