kapubanner for mobile

Bővíti termelését Szombathelyen a Jabil

Az elektronikai iparban és távközlésben érdekelt amerikai Jabil Circuit minden olyan szombathelyi gyártóterületet bérbe kíván venni, melyet korábban a Philips használt. A Jabil jelenleg több mint 1400 embert foglalkoztat a vasi megyeszékhelyen, és a következő időszakban további létszámbővítést tervez - írja a Napi Gazdaság.

A megyei munkaügyi központ illetékesének elmondása szerint a cégnek elsősorban az elektronikai iparban már tapasztalatot szerzett dolgozókra van szüksége; főként olyanokra számítanak, akik korában a Philips alkalmazásában álltak (a Philips augusztusban zárta be a 370 főt foglalkoztató monitorgyárát, és a termelést Székesfehérvárra telepítette).

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek