kapubanner for mobile

Brit "nem" a 48 órás munkaidőkorlátra

Gordon Brown brit pénzügyminiszter csalódást okozott a szakszervezeteknek közelmúltban tett bejelentésével, miszerint határozottan ellenzi a legfeljebb 48 órás munkahét hazájában történő bevezetését.

A bejelentésre az állami és magánszektorból mintegy 1,2 millió tagot tömörítő Amicus szakszervezet éves konferenciáján került sor. "Mivel kereskedelmünk 50 százalékát Európával bonyolítjuk, s mivel a kereskedelem bővülésén keresztül az euróövezet plusz 1 százalékos növekedése Nagy-Britanniában plusz negyed százalékos növekedést eredményezhet - ellenállunk minden olyan kísérletnek, amely a 48 órás munkahét alóli mentesség megszüntetésére irányul. Ugyanakkor mindent megteszünk annak érdekében, hogy garantáljuk a brit vállalatok hozzáférését az európai gazdaság valamennyi kulcsfontosságú ágazatának szerződéseihez és piacaihoz, s ezáltal Nagy-Britannia munkavállalóinak és iparának megfelelő helyet biztosítsunk a versenyben" - fogalmazott Gordon Brown.

Gordon Brown emellett azt is bejelentette, hogy az állami szektorban dolgozók a közeljövőben nem számíthatnak semmiféle plusz juttatásra, sem számottevő béremelésre.

A pénzügyminiszter bejelentését Derek Simpson az Amicus főtitkára óvatos megfogalmazásban bírálta: "Bár a kormánnyal nem szeretnénk összeütközésbe kerülni, nem fogunk az alacsonyabb bérek és a hosszabb munkaidő mellett kampányolni. A kormány korábban úgy nyilatkozott, hogy a keményen dolgozó családok boldogulását kívánja előmozdítani - mi ebből egyelőre csak a kemény munkát látjuk, a családok érdekeit nem."
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek