kapubanner for mobile

Bruttó 280 ezerig jól járna a többkulcsos adóval

Bruttó 280 ezer forintos havi keresetig mindenki jól járna a baloldali összefogás által javasolt többkulcsos adórendszerrel - jelentette ki Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja hétfőn sajtótájékoztatón.

A politikus hozzátette: csak az átlagbér kétszerese felett - a társadalom legtehetősebb 8-10 százalékánál - növelnék a személyijövedelemadó-terhelést, de a felső adókulcs sem érné el a 30 százalékot.

Varju László, a Demokratikus Koalíció politikusa egy kérdésre elmondta: azt javasolják, hogy a minimálbér után - amelyet nettó 100 ezer forintra emelnének - 8 százalék, efölött, az átlagbér kétszereséig 16 százalék legyen az szja, az átlagbér kétszerese feletti részt pedig további 12 százalékos szolidaritási adó terhelje, vagyis a bruttó 450-460 ezer forint feletti részre 28 százalék legyen az adókulcs.

Hozzátette: ez ajánlás, amiről már egyeztettek az ellenzéki összefogás résztvevői, de a végső döntést Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt hozza meg.

Tordai Bence a sajtótájékoztatón arról beszélt: bár az Orbán-kormány 250 ezer új munkahely létrejöttéről beszél, ezek külföldön és a közmunkarendszerben keletkeztek. Ezzel szemben az ellenzéki összefogás negyedmillió munkaerő-piaci állást ígér főként a helyi és a zöld gazdaságban, valamint - lakásfelújítási és fűtéskorszerűsítési programok révén - az építőiparban - folytatta.

Emellett az ifjúsági garanciaprogrammal - részben európai uniós támogatásból - minden, hat hónapja állástalan fiatalnak munkát vagy képzést biztosítanának.

Varju László arról beszélt: a tankötelezettség visszaemelése 18 évre és a szakképzési rendszer átalakítása is segítené a fiatalok elhelyezkedését. Hozzátette: a foglalkoztatottság növelését tenné lehetővé az a javaslatuk is, hogy a mikrovállalkozásoknál és bizonyos térségekben csökkentsék a bérekre rakódó közterheket.

Tordai Bence a közmunkaprogramról azt mondta: mostani formájában csak a statisztikák kozmetikázására jó, így az erre szánt pénz nagy részét az elhelyezkedés támogatására kellene fordítani. A hasznos tevékenységet végző közmunkásoknak ugyanakkor meg kell kapniuk a minimálbért - jelentette ki.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek