kapubanner for mobile

Budapest lehet az UNICEF-szolgáltatóközpont székhelye

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Budapest esélyes arra, hogy székhelye legyen az UNICEF (az Egyesült Nemzetek Gyermek Alapja) szolgáltató központjának - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, miután New Yorkban - helyi idő szerint csütörtökön - megbeszélést folytatott Anthony Lake-kel, az alap ügyvezető igazgatójával.

"Lake úrral legfontosabb témánk az volt, hogy Magyarországra, Budapestre jöhet-e az UNICEF nagy szolgáltatóközpontja, amely számunkra több száz munkahelyet, magas rangú diplomaták jelenlétét jelentene" - nyilatkozott Balog Zoltán.

"Erős verseny van, Dániától elkezdve Prágán át afrikai helyszíneken át egészen Budapestig. Azt a sejtést kaptam az igazgató úrtól, hogy Magyarország ott van a végső kiválasztásban az erős versenyben, elég erősek az esélyeink" - tette hozzá.

Elmondta, hogy a tárgyaláson az volt a célja, hogy megerősítse a magyar pozíciót és ajánlatot. A miniszter szavai szerint nemcsak az általa teremtendő belföldi munkahelyek miatt nem mindegy, hogy Magyarországra jön-e az UNICEF, hanem azért is, mert az alappal hagyományosan nagyon jók a kapcsolatok, nagyon erős az együttműködés.

"Az oktatás, a gyermekeink jövője a kormányzat nagyon erős prioritása, különösen az, hogy a szegény sorba született gyermekekből hogyan lesz alkotó, pénzkereső ember, adófizető állampolgár és leginkább boldog családalapító" - mondta a miniszter.

"Ezekben a dolgokban szövetségesek vagyunk, bízunk benne hogy az együttműködésünk egy új szakaszba tud lépni, hogyha Budapest megkapja ezt a szolgáltató központot" - jelentette ki.

Az UNICEF részéről az az ígéret hangzott el, hogy két hónapon belül megszületik a döntés arról, hogy melyik a két legesélyesebb helyszín.

Az alapot az ENSZ Közgyűlése 1946-ban hozta létre, eredetileg Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja néven, hogy segítsen a második világháború utáni Európában a rászoruló gyerekeken. Az ENSZ szakosított szervezeteként működő UNICEF tevékenységét 1965-ben Nobel-békedíjjal ismerték el.

Az UNICEF fejlesztési szervezet, amelynek a világ több mint 150 országában vannak a legrászorultabbat gyámolító gyermekvédelmi programjai. Ezeket kizárólag önkéntes hozzájárulásokból és adományokból finanszírozza, nem részesedik a világszervezet költségvetéséből. Fennállása óta az UNICEF több gyermekéletet mentett meg, mint bármely más humanitárius szervezet a világon.

Az UNICEF célja a gyermekek és az ifjúság helyzetének javítása az egészségügy, a táplálkozás, a szociális gondoskodás, az oktatás és a szakképzés területén. Elősegíti a helyi közösségek fejlesztését, erősítését, hangsúlyt fektet a lányok oktatására.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek