Celebekkel és fegyverekkel toboroznak az egyetemek
A hagyományos nyílt napok ideje lejárt, van már olyan intézmény, ahol show-elemekkel dúsítják a képzések bemutatását. Egy főiskola a nyílt napokon bobozni viszi a középiskolásokat, máshol kiállításokkal, sikeres öregdiákokkal és celeb hallgatótársakkal, szintfelmérőkkel vagy épp éjszakai túrával csábítják a leendő felvételizőket.
Az egyetemeknek a fogyó diákság miatt komoly és kiélezett harcot kell vívniuk a jó képességű hallgatókért. A reklám nem jellemző az intézményekre, mint ahogy erről korábban az FN is beszámolt. Az egyetlen marketingfogás, amellyel az összes intézmény él, a nyílt nap. Ekkor a középiskolások mélyebben betekinthetnek a színfalak mögé: a nyílt napon részt vehetnek az órákon, és megtapasztalhatják, milyen a hallgatók élete. A középiskolások megfogására azonban ez már nem mindig elég.
Játékos csábítás: bob és airsoft
A Károly Róbert Főiskola általában a legmeghökkentőbb reklámfogásokat alkalmazza. Bizonyára mindenki emlékszik még a gyöngyösi intézményt említő mobiltelefon-reklámra, de tavaly például egy rendhagyó videofilmmel kampányoltak. Az idén a Barátok közt sorozat két szereplőjét is bevonták az iskola népszerűsítésébe, mivel Kiss Ramóna és Bruckmann Balázs is a tanulójuk. "Nálunk minden nap lehet nyílt nap. A középiskolák megkeresésére egy külön busszal szállítjuk az érdeklődőket Gyöngyösre, az utazás közben plazmatévén nézhetik az előadásokat. Állófogadást is adunk a diákoknak, akik ezután beülhetnek az órákra. A program bobozással zárul a Mátrában" - mondta a FigyelőNetnek Ocela Tibor, a főiskola PR-menedzsere.
Az egyetlen hazai katonai felsőoktatási intézmény, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) a szakmai bemutatókra helyezi a hangsúlyt. Éles fegyvereket persze nem adnak a fiatalok kezébe, airsoft- (műanyaggolyót kilövő fegyveres) és harcijármű-bemutatót viszont tartanak. Az érdeklődők kideríthetik, hogy a testi alkalmassági vizsgán hogyan szerepelnének: megtudhatják, hogy elegendő-e a felvételihez az a fekvőtámasz- és felülésmennyiség, amelyet meg bírnak csinálni, vagy le tudják-e futni a 3200 méteres távot. Ezt ott helyben kiértékelik az egyetem oktatói. A Kecskemétről érkező katonaorvosok és pszichiáterek is megnézik a jelölteket - persze csak azokat a középiskolásokat, akik ezt igénylik.
Klasszikus óralátogatás, kis extrával
A sokkaros egyetemeken nem mindenhol rendeznek központi nyílt napot. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kiállítást rendeznek, ahol technikai érdekességeket mutatnak be, illetve a vegyész- és villamosmérnök-hallgatók kísérletekkel szórakoztatják az egybegyűlteket.
A tervek szerint a Miskolci Egyetemen az összegyetemi bevezető után a karok egy-egy ott végzett, mára sikeressé és ismertté vált hallgatójukon keresztül mutatják be az oktatást és a hallgatói életet, akik azonban még nem mindannyian igazolták vissza a részvételt. Az intézmény a nyílt napon egy kiadványt is ad minden érdeklődő középiskolásnak, amelyben az egyetem összes képzése és a nevezetességek - mint például a Műszaki Földtudományi Kar tanbányája vagy az Állam- és Jogtudományi Kar mintatárgyalója - is szerepelnek.
A Pécsi Tudományegyetemen is lesz egy Felvételizők Napja elnevezésű rendezvény, viszont a karok nem hangolják össze a nyílt napjaikat. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen is van ugyan egy központi rendezvény, ám a karok külön-külön is tartanak.
A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán ezzel szemben nem lehet órát látogatni: a nyílt napjuk vasárnapra esik, és egyébként is éppen vizsgaidőszak idején tartják - így a medikusokkal nem valószínű, hogy eszmecserét folytathatnak a középiskolások. A diákoknak megmutatják a Klinikai tömböt és beszélhetnek az oktatókkal.
Nem mindenhol teszik próbára a művészeket
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen sincs összevont nyílt nap, a tanszékek egymástól függetlenül mutatkoznak be a leendő hallgatóknak. Az óralátogatás mellett a diákok találkozhatnak a tanárokkal, és az épp aktuális koncerten ingyenesen részt vehetnek. Általában bemutathatják a tudásukat is, és kérhetnek bírálatot a tanároktól. Ez a magánének, szolfézs tanszéken gyakori - mondta a Zeneakadémia illetékese.
Van azonban olyan művészképző is, ahol nem ennyire nyitottak a leendő hallgatók felé: a Magyar Képzőművészeti Egyetemen órákat látogathatnak és a művészdiákok alkotásaiból készült kiállítást nézhetik meg a látogatók. A gyakorlati részre - a rajzkészség véleményeztetésére, a festészet vagy szobrászat kipróbálására - a szervezők szerint nincs hely, majd a felvételin eldől, hogy alkalmasak-e.
A Magyar Táncművészeti Főiskolán az érdeklődők az óralátogatásokat követően bemutató előadást láthatnak az intézmény házi színpadán, kérdéseket tehetnek fel a tanároknak, diákoknak.
Az egyházhoz ajánlólevél kell
Az Egri Hittudományi Főiskolára nemcsak a jelentkezéshez, hanem a nyílt nap látogatásához is előny a plébániai ajánlás. Csak olyan fiúkat várnak, akik úgy érzik, meghallották már a hívást a papi pályára. Ezt az érzést mélyítik a nyílt napon is: közös istentisztelettel, imával, elmélkedéssel és beszélgetéssel a szeminárium hallgatóival. A papnevelde "kinyílása" általában egy hosszú hétvégét jelent, pénteken órákat látogatnak, illetve az utóbbi években egy éjszakai túrát is beiktatnak az Eged hegyre, ahol gyertyát gyújtva imádkoznak.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Már nem a márkanév dönt: így választ munkahelyet a Z generáció 2 hete
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- LinkedIn: álomállásból kiberveszély? Így csalnak a toborzók 3 hete
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 3 hete
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 4 hete
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 4 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 4 hete
- Hogyan találnak rád a megfelelő jelöltek? 1 hónapja
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 2 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?