161 cikk a(z) tehetség címkével - 1. oldal
Felmérés: a magyar dolgozók fele elégedetlen a munkahelyével
4 hónapja Az Erste felmérése szerint a magyar munkavállalók fele két éven belül munkahelyet váltana. Sokan nem igazán elégedettek a munkahelyükkel, minden második dolgozó úgy látja, jelenlegi munkáltatójánál nincs esélye építeni a karrierjét, és nem igazán tudja kibontakoztatni a tehetségét sem. A dolgozók megtartásának fontos eszköze, ha a munkáltató a kollégák önfejlesztését támogatással vagy képzési lehetőségek biztosításával segíti. Teljes cikk...
3,4 milliárd forintos keretösszeggel hirdették meg idén a Nemzeti Tehetség Programot
9 hónapja Idén 3,4 milliárd forintos keretösszeggel hirdették meg a Nemzeti Tehetség Programot, amelyben több ezer tehetséges fiatal kap támogatást - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán. Teljes cikk...
Mitől működik egy tehetségprogram? 5 tipp a sikerhez
11 hónapja A tehetségprogramok nem csupán a jelenlegi tehetségek fejlesztését szolgálják, hanem az utánpótlás tervezésének alapkövei is. Ezzel a szervezetek hosszú távon biztosíthatják, hogy a kritikus szerepkörök betöltésére mindig rendelkezésre álljanak megfelelő képzettségű és motivált munkavállalók. Mi kell ahhoz, hogy egy talent program megfeleljen az elvárásoknak? Pálfi-Poczik Emese, az Arthur Hunt LTT üzletágának vezető tanácsadója ad tanácsot az ilyen programok sikeréhez. Teljes cikk...
Eddigi legjobb eredményét érte el a magyar csapat a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián
12 hónapja Eddigi legjobb eredményét érte el a négytagú magyar csapat a csehországi Brnóban megrendezett Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI): összesen két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyar fiatalok - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...
A világ TOP 100 egyetemén tanulhatnak magyar fiatalok - legfeljebb húszan
12 hónapja A Pannónia Tehetségprogram támogatásával akár a világ TOP 100 egyetemének bármelyikén tanulhatnak fél, vagy egy éven át teljes ösztöndíjjal a kimagaslóan tehetséges diákok - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. Teljes cikk...
Jó tanuló, jó sportoló fiatalokat díjazott a sportállamtitkárság
12 hónapja A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága a Magyarország jó tanulója, jó sportolója és a Magyarország tehetsége pályázat kiválóságait díjazta pénteken a Duna Arénában. Teljes cikk...
Mr. Irrelevant és társai: mit tanulhat a HR az amerikai foci állásbörzéjéből?
1 éve Mit tanulhatnak a HR-esek a világ legnézettebb állásbörzéjéről, az április végén tartott NFL Draftból, amelyen az amerikai futball csapatai választják ki az utánpótlást az egyetemekről. Először a leggyengébb klub választhat. Az a játékos, aki utoljára marad, az a Mr. Irrelevant címet kapja. A múltban nem egyszer karriert futott be. Papp Tamás István, HR szakértő írása. Teljes cikk...
Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram
1 éve A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség Programjára (FIT) június 30-ig lehet jelentkezni Kárpát-medence-szerte huszonhét helyszínen a most negyedikes diákoknak - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel. Teljes cikk...
Átalakítják a Nemzeti Tehetség Programot
1 éve A tehetség munkát és feladatot ad mindenkinek, így az államnak is. Ennek jegyében kezdődött meg tavaly a Nemzeti Tehetség Program átalakítása - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára a XV. Kárpát-medencei tehetségnapon, ahol tizenkét fiatal vehette át a "Felfedezettjeink" ösztöndíjat szombaton Budapesten. Teljes cikk...
Pályázati lehetőségek a kulturális és kreatív szektorok számára
1 éve A Kreatív Európa az Európai Unió kulturális és kreatív szektorokat támogató keretprogramja. A Kultúra ág horizontális pályázati területei minden kulturális szektor számára nyitottak és nemzetközi, legtöbb esetben konzorciumban megvalósuló kulturális projekteket támogatnak. Teljes cikk...
Példamutató program a romák álláshoz segítéséhez
3 éve Közel tíz éve indult a Boston Consulting tanácsadócég kezdeményezésére az Integrom Program, amely tehetséges roma fiatalok nagyvállalatoknál való elhelyezkedését segíti képzésekkel, céges partnerei révén álláslehetőségekkel, mentoringgal, networkinggel. Van olyan HR igazgató, aki hétvégén próbainterjúztat, mert annyira szívén viseli a fiatalok sorsát - árulta el Boldizsár-Iván Katalin programasszisztens. Jáhny Ákos, a Get Work munkaerő-kölcsönző cég stratégiai igazgatója szerint kékgalléros környezetben is szükség lenne hasonló programokra. Teljes cikk...
Új szintre lép a tehetségekért folyó verseny az SSC-szektorban
3 éve Az elmúlt évtizedben gyökeresen megváltozott a nagyvállalatok globális, illetve regionális szolgáltatóközpontjainak (SSC-k) szerepe. Már nem csupán a költség- és működési hatékonyság növelése a feladatuk, hanem stratégiai területen is értéket teremtő egységekké váltak. Növelik a bevételt, ösztönzik az innovációt, új megoldásokat hoznak és képességeket építenek be a szervezetbe. Az EY Global szakértőinek írása az SSC-k HR-es kihívásairól. Teljes cikk...
Aki válaszol: Toldi Gábor, toborzási szakértő
4 éve HR Szubjektív rovatunkban Toldi Gábor, toborzási szakértő kérdez, miután válaszolt Somogyi András, a magyarországi Bosch csoport és az Adria régió humán erőforrás igazgatójának kérdésére: "Miben változott a toborzás és kiválasztás a COVID hatására? Hatékonyabb vagy nehézkesebb a folyamat?" Teljes cikk...
Ludovika Collegium tehetséggondozó program: jelentkezési határidő meghosszabbítva
5 éve Meghosszabbított határidővel, november 2-áig lehet jelentkezni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hallgatói tehetséggondozó programjára - közölte az intézmény. Teljes cikk...
Újra várja a magyar tehetségeket az innovációs világverseny
6 éve December 15-ig jelentkezhetnek fiatal magyar egyetemistákból álló csapatok a Microsoft Imagine Cup nemzetközi technológiai versenyére, amelyen az elmúlt több mint 15 évben száz országból, több mint kétmillió diák mérette meg magát. A globális döntő nyertes csapata százezer dollárt kap az üzlete beindításához és a cég vezére, Satya Nadella is segíti majd őket - derül ki közleményükből. Teljes cikk...
HR: tehetség megspékelve pofátlansággal
6 éve A HR-eseknek a divathullámoknak való behódolás helyett kellően tehetségesnek kell lennie ahhoz, hogy a saját, kifinomult megoldásaikat megalkossák. De ez még nem elég, ráadásul kellően pofátlannak is kell lenniük - Andó Ildikó írása a Vezetői Mesterműhelyben jelent meg a HR Blogon. Teljes cikk...
HR helyett Tehetségmenedzsment
6 éve Vajon hányszor hallottuk már, hogy „az emberek a szervezetünk legnagyobb értékei”? A tehetségmenedzsment ezt a kijelentést nem pusztán álszent frázisnak tekinti. Sőt, néhány megfigyelő azt jósolja, hogy a „HR osztály elnevezés” el fog tűnni az üzleti világból - és helyettük „Tehetségmenedzsment osztályok” fognak alakulni. Teljes cikk...
Csak minden harmadik vállalat kínál innovatív karrierlehetőségeket a tehetségek számára
7 éve Számos vállalkozás alakítja át szervezetét, miközben a tehetséggondozásban továbbra is régi sémák szerint jár el. Csak minden harmadik cég munkatársainak nyílik lehetősége arra, hogy a klasszikus karriertől eltérő úton fejlődhessenek. A vállalkozások közel 70 százalékában csak a vezetői beosztásokra irányul a tehetséggondozás, és kizárólag a vertikális felemelkedést segíti elő - tudhatjuk meg a Kienbaum személyzeti és vállalatvezetési tanácsadó cég új tanulmányából. Teljes cikk...
Hogyan lesznek fiatal tehetségekből sikeres vezetők?
7 éve Mikor megtaláljuk a fiatal tehetséget a szervezetben, akiben látjuk a szikrát, hogy élére álljon egy csapatnak, feladatnak vagy ügynek, akkor szinte azonnal előkerülnek dilemmáink, kétségeink. Hogyan tudja majd meghatározni magát vezetőként? Milyen vezetővé fog válni? Képes lesz-e alkalmazkodni az állandóan változó körülményekhez? Teljes cikk...
Utódok? Tehetségek? Nemzedékek
7 éve Az utódlás, a tehetségek megtalálásának kérdését a generációváltás, a munkaerőhiány még inkább kiélezi, miközben a vállalatoknak és vezetőiknek folyamatos változásmenedezsment üzemmódban kell működniük. Cégvezetők, HR vezetők és coachok beszélgettek a sokak számára nagyon aktuális témáról az ICF HR Brand(em) konferencián. Teljes cikk...
Találjon tehetségeket az EURAXESS hálózatában - minden szolgáltatás ingyenes
7 éve 24 ezer magasan képzett szakemberhez nyerhet hozzáférést, ha kihasználja az Euraxess hálózatában rejlő potenciált. Kevés cég tud róla, hogy az EU által életre hívott szolgáltatás nemcsak egyetemek, kutatóintézetek számára kínál utánpótlást, hanem a versenyszféra kutatás-fejlesztéssel foglalkozó cégei előtt is nyitott. Ráadásul az EU által létrehozott szolgáltatás teljesen ingyenes. Teljes cikk...
Tehetségeket támogat az UniCredit Bank
8 éve Korszakalkotók elnevezéssel tehetségeket támogató programot indít az UniCredit Bank olyanoknak, akik már letették névjegyüket a szakmában, de a nagyközönség által még kevésbé ismertek - írja az MTI. Teljes cikk...
Vándorló tehetségek a szervezetek világában
8 éve Ha a tehetség szót halljuk, akaratlanul is Mozart, Picasso vagy a tehetségkutató műsorok győztesei jutnak először eszünkbe. Pedig tehetség lehet a fiatal fejlesztő az IT részlegről, vagy egy tapasztaltabb sales-es kollega is az értékesítésről. Hogyan definiálhatjuk a tehetséget, és miért fontos erről a szervezetek kapcsán is beszélnünk? Teljes cikk...
Mi tesz ellenállhatatlanná egy szervezetet? - 3 gyakorlati példa
8 éve Az elmúlt évünk legmeghökkentőbb ajánlatkérése a következő volt: „50 percben szeretnénk kollégáinknak stressz- és energiamenedzsment tréninget rendelni. Informatív, ám gyakorlatorientált képzést szeretnénk, több AHA élménnyel”. 50 perc. Interaktív. AHA élményekkel tűzdelt. Irodánkban elszabadult a pokol. Azon ötleteltünk, hogyan tudnánk a legfrappánsabban megfogalmazni a válaszunkat: nem hisszük, hogy ez reális és értelmes célkitűzés. Teljes cikk...
Jövőre 3,1 milliárd forint jut tehetségfejlesztésre
8 éve Jövőre várhatóan 3,1 milliárd forint jut a fiatalok tehetségfejlesztésére, tehetséggondozására a költségvetésben, ez az összeg 330 millió forinttal több az ideinél - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...
Pályázatokat vár a HR Oscar
8 éve Ebben az évben azokat a HR szakembereket, csapatokat és ifjú tehetségeket díjazzák, akik 2016-ban gyakorlati ötletekkel, tervekkel, illetve ezek megvalósításával járultak hozzá, hogy a vállalatok mint gazdasági egységek sikeresen igazodjanak a 2016-os év munkaerő-piaci és gazdasági kihívásaihoz - írta közleményében a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége és az Országos Humánmenedzsment Egyesület. Teljes cikk...
Rejtőzködő matektehetségeket keres a Magyar Tudományos Akadémia
8 éve A rejtőzködő matektehetségeket kilencedik osztályába járó gimnazisták között keresi a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Didaktikai Csoportja - írta az MTI. Teljes cikk...
10 ígéretes startupnak és 10 fiatal tehetségnek segít a Bridge Budapest
9 éve A 2013-ban alapított non-profit szervezet, a Bridge Budapest negyedszer indítja útjára ösztöndíj programját, idén megújult formában. Teljes cikk...
Szülői értekezlettel az IT-szektor népszerűsítéséért
9 éve Jellemzően a szülők karrierútja erősen meghatározza a gyerekek pályaválasztását, így például orvosok gyerekei gyakran orvosnak tanulnak tovább. A folyamatosan változó világ azonban új szakmákat hoz létre - mit tehet egy szülő, ha gyermeke számára egy, az ő számára teljesen ismeretlen területen szeretne továbbtanulni? Teljes cikk...
Mit ér a tehetségem?
9 éve Milyen nehézséggel kell megküzdenem a sikerért? Hogyan képzelem el az életpályámat? Ezen kérdésekre kereshetik a választ az online média területén azok a 18–24 éves fiatalok, akik elindulnak a „Legjobb vagyok” Tehetségmentoráló Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatán. A nyertesek nemcsak publikációs lehetőséget kapnak, de tapasztalatokat gyűjthetnek a szervezet műhelymunkáin és tehetségfejlesztő képzésein, valamint egy barcelonai tréningen is, adja hírül az Edupress. Teljes cikk...
Összébb kell zárni a környező országokhoz képesti bérollót
10 éve A tehetséges munkaerő kivándorlása komoly feszültségeket okoz a hazai munkaerőpiacon. A munkaerőhiány különösen a központi és a nyugati országrészben jelent súlyos problémát. Összébb kell zárni a környező országokhoz képesti bérollót - tájékoztatta portálunkat a világ második legnagyobb személyzeti tanácsadó cége. Teljes cikk...
Tudósok, üzletemberek lehetnek a mentoraid
10 éve A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) bejelentette, hogy a szeptember 15-étől útjára indítja a Magyar Templeton Programot. A legtehetségesebb 10-29 év közötti fiatalokat a legkiválóbb tudósok és üzletemberek fogják mentorálni. Teljes cikk...
2015 leginnovatívabb projektjei
10 éve Kihirdették és díjazták a leginnovatívabb hazai projekteket, a Miniszterelnökség fővédnökségével megvalósult TiJöttök! Innovációs Projekt Verseny Díjátadó Gáláján. A meghirdetett három kategória nyertesei mellett a különdíjasok is átvehették különdíjaikat. Teljes cikk...
A tehetség utat tör, akár az illegális tudáspiacon is
10 éve Megjelenhet rejtve vagy nagyon nyilvánvalóan. Lehet, hogy bátorítani kell, vagy épp visszafogni, hogy be tudjon illeszkedni a társadalmi normák közé. Megmutatkozhat anyagi sikerben, de lehet, hogy inkább szociális kompetencia formájában bukkan elő és teszi boldoggá a tulajdonosát. Ez mind igaz arra a jelenségre, amit tehetségnek nevezünk. Bartók Béla születésnapján ünnepeljük a Tehetség Napját. Teljes cikk...
A cégek nem foglalkoznak a tehetségek felismerésével
10 éve Minden vállalat természetes módon, a lehető legjobb munkaerőt szeretné magának. Azt azonban tudjuk, hogy olyan ember, aki minden elvárásnak maradéktalanul megfelel - mondhatni, „tökéletes” - elég ritka, talán nincs is, ezért fel kell tudnunk ismerni azt is, ha a tehetség már ott lakozik valakiben, csak annak a felszínre jutása még valami miatt nem következett be. Vannak cégek azonban, melyek vagy akarat vagy erőforrás hiányában erre meglehetősen kevés vagy egyáltalán semmi időt nem fordítanak, így bizony előfordulhat, hogy kevésbé kompetens kollégák töltenek be bizonyos pozíciókat és a valódi tehetségek elkallódnak. Az Aurum Recruitment legújabb kutatásában a cégek talent menedzsmentjét vizsgálta. Teljes cikk...
Húsz fiatal kerülhet be a Generali nemzetközi tehetségprogramjába
10 éve Friss diplomások, egyetemi hallgatók nemzetközi tapasztalattal, széleskörű képzettséggel gazdasági, pénzügyi, üzleti, IT, digitális marketing területen vagy reáltárgyakban szerzett jártassággal - a portálunknak eljuttatott közlemény szerint ezek a legfőbb elvárások azzal a húsz fővel szemben, akik bekerülhetnek a Generali új, nemzetközi tehetségprogramjába. Teljes cikk...
Ez vonzza a szakképzett munkaerőt
10 éve A tehetségekért folytatott harcban azok a vállalatok jutnak előnyhöz, akik attraktív hirdetésekkel, erős és hiteles munkáltatói márkával szólítják meg az aktív álláskeresőket - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...
Hogyan mérhető a tehetség?
10 éve A szervezet eredményessége, a cég sikere azon is múlik, hogyan találja meg és bánik a tehetségeivel. Hogyan formálható ennek érdekében a kiválasztás, a fejlesztés cégen belül? A mérés értéke - A tehetség mértéke címmel tart előadást Peter Humphreys Magyarországon az SHL Tréning Akadémia nyílt napján. Teljes cikk...
Önnél is dolgoznak tehetséges kollégák? - segítünk megtalálni.
10 éve A tehetség házon belül van. A kihívás az időben történő azonosítás. Ehhez a legfejlettebb kutatási és értékelési technológiákra van szükség. Peter Humphreys (CEB, SHL Group) előadása Budaörsön 2015. február 26-án. Teljes cikk...
Mi vár ránk 2050-ben? - A PwC világgazdasági előrejelzése
10 éve A következő 35 évben is folytatódik a világgazdasági erőviszonyok eltolódása a fejlett észak-amerikai, nyugat-európai és japán gazdaságok felől a feltörekvő országok felé. A helyi üzleti és társadalmi kultúrát bármely kívülállónál jobban ismerő tehetségek bevonása egyre inkább versenyelőny forrásává válhat a feltörekvő piacokon vállalkozóknak- áll a portálunknak eljuttatott PwC tanulmányban. Teljes cikk...
Kultúr sci-fi a tehetségről
10 éve Egy friss, hazai kutatás a tehetséget és a tehetséghez kapcsolható tényezőket járja körül. Vizsgálja a megkülönböztető jegyeket, felismerhetőséget, a szükséges lépések és a tudatosság szerepét. A kérdőívet a 2015 első felében Százados Miklós rendezésében bemutatásra kerülő Lámpagyújtogatók című „kultúr sci-fi” filmben 42 hazai ismert és elismert személlyel készült mélyinterjúk során feltett kérdések alapján állították össze a kutatók. A készülő film a kutatás eredményeit is felhasználja, kibontja, továbbgondolja azokat. Teljes cikk...
Bankszektor 2015: kisebb bónuszok, nagyobb verseny a tehetségekért
10 éve Kisebb év végi bónuszokra számíthatnak a bankárok az amerikai és a nagy-britanniai bankoknál is, de Londonban nagyobb megszorítás várható, mint New Yorkban - írta meg az angol Financial Times gazdasági napilap hétfői számában. Teljes cikk...
Innováció és etika: kéz a kézben járnak
11 éve 2014. április-május között az InnovaLab Institute és a Jagall & Partners szakértői közös kutatást végeztek a szervezeti innovációs teljesítmény és stratégia jelenségeinek, valamint a szervezeteken belül észlelhető vezetői etika és lelkiismeret, illetve azok esetleges összefüggéseinek feltérképezésére. Jelen összefoglalóban az InnovaLab Institute által vizsgált szervezeti innovációs törekvésekre vonatkozó kutatási eredményeket mutatjuk be. Teljes cikk...
A mentorálás lehet a tehetségmegtartás kulcsa
11 éve Professzor David Clutterbuck több mint három évtizede kutatja, gyakorolja és tanítja a mentorálás tudományát és művészetét. Budapesten, a Coaching Határok Nélkül (CHN) legutóbbi évadzáró programján arról is beszélt, mi a különbség a coaching és a mentorálás között és miért olyan sorsdöntő a tehetségek felismerése és támogatása. Teljes cikk...
Veszélyezteti a versenyképességet a szakemberhiány Magyarországon
11 éve Bár a szakemberhiány világszerte egyre nő, a magyar munkaadók körében végzett felmérés szerint itthon a globális átlagnál jóval nehezebb megfelelő munkaerőt találni: Magyarországon a munkaadók 45 százaléka, míg világszerte 36 százaléka panaszkodott a szakemberhiányra - derül ki a Manpower munkaerő-piaci szolgáltató legfrissebb felméréséből. Teljes cikk...
7 jellemző, melyek nélkül ne próbálkozz, mint vállalkozó!
11 éve Rengeteg embernek van elege a munkájából, vagy abból a munkahelyi környezetből, amiben éppen van. És persze nem csak Magyarországon! Németországban például, 2012 óta népbetegséggé lett nyilvánítva a burn-out, és a legújabb felmérések szerint a munkavállalók 64 százalék!!! úgy nevezett belső felmondásban él. Erről ír a HR Blog. Teljes cikk...
Így teremthetsz jó hangulatot az irodában
11 éve A világ egyik legjobb kommunikációs tanácsadója öt pontban foglalta össze, hogy mi szükséges a sikeres és boldog irodai csapat összeállításához, írja a Forbes nyomán a hvg. Teljes cikk...
Az évszázad legdrágább toborzási hibája
11 éve A Facebook két olyan embertől vette meg 19 milliárd dollárért a WhatsApp nevű alkalmazást, akiket öt évvel ezelőtt akár fel is vehetett volna. Több kiválasztási hiba is lehetséges, ami miatt két ilyen tehetséget elszalasztottak – írja a HR Blog oldalán Kelkó Tamás. Teljes cikk...
Társadalmi felelősségvállalás a tehetségekért
11 éve A VT-SOFT és a GYEA jóvoltából egy fokozottan hátrányos helyzetben élő kisfiú esélyt kapott arra, hogy „kiváló szakemberként élje a napjait.” Teljes cikk...
113 tehetséges önköltséges hallgatót támogat a BGF
11 éve Összesen 10 millió forint értékben támogatta 113 tehetséges önköltséges hallgatóját a BGF Biztos Jövő Ösztöndíjprogramján keresztül, áll az intézmény közleményében. Teljes cikk...
Átalakítja a munka világát a startup
11 éve Gyorsan növekednek, skálázható üzleti modellel rendelkeznek, exponenciális növekedést és terjeszkedést lehetővé tevő új ötletekre épülnek, kreativitást szolgáló kellemes légkört és szabályoktól mentes, teljesítményközpontú munkafolyamatokat teremtenek. Ugye nem igazán ismerős? Nem csoda, hiszen ez a startup, a HR-t és munkaerő-közvetítést teljesen átrajzoló, új világtrend leírása. Pethő Anikót, az Aarenson Consulting vezető tanácsadóját arról kérdeztük, kiknek kínál jövőt és megélhetést ez az innovatív új világ. Teljes cikk...
Tehetség és innováció hozza lendületbe a Henkelt
11 éve Miközben a fiatalok munkanélkülisége okozza a legnagyobb fejtörést az Európai Unióban, a vállalatok fő célkitűzése nem változott: megtalálni a tehetségeket. Ez a látszólagos ellentmondás gyorsan semmivé foszlik, ha megértjük a cégek célját, amely nem más, mint megnyerni az innovatív ötleteket hozó, lendületes munkaerőt. A tavaly példátlan bevételt elérő Henkel magyarországi leányvállalatának HR-vezetőjével, Gera Csillával készült interjúból számos más érdekességre is fény derül. Teljes cikk...
Mi a legjobb befektetés a teamek fejlesztése érdekében?
12 éve A kimagasló tehetségeket gondozni kell, de vajon nem jobb stratégia-e a teljes alkalmazotti kör megcélzása a vállalati teljesítmény egészének javításához? A Hays Journal legfrissebb száma beszámol arról a nemzetközi HR-közösségben aktuálisan kibontakozó vitáról, hogy mi is a legjobb befektetés a teamek fejlesztése és sikerre vitele érdekében. Teljes cikk...
Ki korán kel, tehetséget nyer - avagy Y-generáció a siker kulcsa
12 éve Önre mennyire jellemző az előrelátás, ha vállalata jövőjéről van szó? Statisztikák sokasága mutat rá a HR területen leginkább felerősödő problémára és fejlesztendő területre, az utánpótlás nevelésre. Azonban mégis úgy tűnik, a legtöbb vállalat figyelmen kívül hagyja ennek a területnek a hiányosságát, melynek törődésével a vállalat sikerének fókuszpontját találhatnák meg. Teljes cikk...
"Nem vagyok egy feedback-vámpír" - az író és a marketing
12 éve Romantikus foglalkozásnak tűnik írónak lenni. Az emberek fejében él egy kép: hullanak a falevelek, a pokrócba bugyolált ember ül a teraszon, teázik, ölében a laptop és ír. Vajon ma is ezt jelenti írónak lenni? Mennyire alakítja át ezt a képet az olvasókért folyó harc, melyből már nemcsak a kiadó, hanem maga az író is ki kell, hogy vegye a részét. Rados Virág már hatévesen azt mondta: "ha nagy leszek, író leszek." Az éppen most zajló 84. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg a negyedik regénye. Teljes cikk...
Rekordszámú résztvevő a MOL-csoport egyetemistáknak szóló nemzetközi versenyén
12 éve A világ minden tájáról jelentkeztek egyetemisták a MOL-csoport hetedik alkalommal meghirdetett Freshhh olaj- és gázipari versenyére, amelyen idén rekordszámú - mintegy 2600 - résztvevő indult 887 csapatban. A vetélkedő célja, hogy a MOL megtalálja, magához vonzza és fejlessze a fiatal tehetségeket. A 2013-as versenyt a skóciai Heriot Watt University DDR nevű csapata nyerte. Teljes cikk...
Balog Zoltán átadta a Jó tanuló - jó sportoló díjakat
12 éve Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter hetven fiatalnak átadta a Magyarország jó tanulója - jó sportolója 2012 díjakat pénteken Budapesten. Teljes cikk...
Ilyen egy valódi tanuló szervezet
12 éve A HR szerepe a 21. században kezd megváltozni. Mivel az elérhető tudás mennyisége robbanásszerűen és követhetetlenül nő, a HR szervezet a cégeken belül egyre inkább a tudás egyfajta kurátorává, mint a tudás megalkotójává válik - írja blogjában Horváth Gábor. A tréner néhány évvel ezelőtt coacholt egy fiatal Google tehetséget. Ezen keresztül lehetősége volt betekinteni abba, hogy milyen az élete ezen a cégen belül egy fiatal tehetségnek, és hogy mitől is olyannyira sikeresek ők. Teljes cikk...
41 fiatal tehetséget díjaznak az Országos Tehetségnapon
12 éve "Fókuszban a fiatalok" - Ezzel a mottóval, ünnepélyes keretek között, Herczegh Anita asszony, a köztársasági elnök felesége fővédnökletével rendezik meg szombaton az immár hagyományosnak tekinthető Országos Tehetségnapot, mely idén egyúttal a Tehetséghidak Program nyitórendezvénye is. A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) szervezésében megvalósuló esemény célja, hogy széles körben felhívja a figyelmet a tehetséggondozás ügyére. Teljes cikk...
UniCredit Tehetségprogram fiatal képzőművészek támogatására
12 éve Három fiatal képzőművész számára kínál féléves ösztöndíjat, további tíz tehetséget pedig egyszeri képvásárlással támogat az UniCredit Tehetségprogram, melynek kiírását hétfőn tették közzé. Teljes cikk...
Oracle Taleo toborzási megoldás: Az Oracle legfrissebb HR felvásárlása
13 éve Cikkünk első részében a toborzási kihívásokkal foglalkoztunk, valamint azzal, hogy milyen módon segíthetjük a vezetőket a hatékonyabb toborzási munkában. A következőkben az Oracle Taleo megoldás lehetőségeinek ismertetésével folytatjuk ismeretterjesztő cikkünket. Teljes cikk...
A szervezetek nem látják az alkalmazottakban rejlő tehetséget
13 éve Nyugat-Európában a szervezetek 95 százaléka tisztában van azzal, hogy a vállalaton belüli tehetségek felismerése javíthatja teljesítményüket és pénzügyi sikerüket, de az Oracle felmérésében részvevők alig negyede elégedett a tehetségek feltérképezésével. Teljes cikk...
Az üzleti vezetők toborzási kihívásai
13 éve Vezetőként a csapata tagjai és azok teljesítménye alapján ítélik meg. Sikereik, rugalmasságuk, ötleteik, csapatmunkájuk és munkájuk általános minősége a vezető munkáját és képességeit tükrözik vissza. Egy csapat megítélése az egyes tagok tapasztalatán, gyakorlatán, kompetenciáin és személyiségén múlik, valamint a csoportszellemen és a csoporthatékonyságon. Teljes cikk...
Fiatalokat támogató tehetséggondozó program indult
13 éve A 30 év alatti, kiemelkedő hazai tehetségekre irányítja a figyelmet a La Femme magazin 50 tehetséges magyar fiatal elnevezésű programja, amelyben elismert szaktekintélyek, mentorok segítik a szerencsés kiválasztottak kibontakozását. Teljes cikk...
Megnyílnak a cégek kapui a tehetséges romák előtt
13 éve Idén 18 az ország legkülönbözőbb részeiből érkező roma fiatal vesz részt a HBLF ROMASTER Esélyprogram a Jövő Roma Vezetőiért nyári táborában, amelynek keretében a cégek által mentorált, tehetséges roma diákok számos szakmai programon vesznek részt - olvasható a lapunkhoz eljuttatott sajtóanyagban. Teljes cikk...
Mesterek és tanítványok a HR szakmában
13 éve Vajon mennyire jellemző a szakmai alapon nyugvó, bensőséges kapcsolat a HR világában? Mire kell ügyelni a közös munka során? Erről beszélgettünk Mercsák Andreával, Hegedűs Lajos hajdani tanítványával és magával a mesterrel. Teljes cikk...
Tehetség a cégben - ne engedjük el!
13 éve Az ígéretes munkatársak kiemelt figyelemmel kísérése, előrelépési lehetőség nyújtása és karrierterv készítése a kisebb cégek esetében is jól működő stratégia, sőt sok esetben az egyetlen mód arra, hogy a multik által kínált, a kisebbek számára általában vállalhatatlan feltételekkel versenyezve ezek is igazán kiemelkedő szakembergárdával dolgozhassanak. Teljes cikk...
Félszáz fiatal tehetséget várnak Kínába
13 éve Ötven magyar fiatal utazik Kínába "tényfeltáró" körútra a kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao (Wen Jiabao) tavalyi budapesti meghívásának eleget téve - adta hírül a Hszinhua hírügynökség. Teljes cikk...
Nemzetközileg is sikeres az új magyar vállalkozói generáció
13 éve Nemzetközi szinten is felfigyelnek egy új magyar vállalkozói generációra, azokra a tehetséges fiatalokra, akik saját ötleteikből, fejlesztéseikből ma már világszerte ismert és elismert termékeket nyújtanak - írja a Kossuth Rádió nyomán a hirado.hu. Teljes cikk...
Támogatják a pályakezdő képzőművészeket
13 éve Több éves tehetséggondozó program indul a pályakezdő magyar képzőművészek támogatására, a kezdeményezés főbb elemei között kiállítás és ösztöndíj-lehetőség is szerepel. Teljes cikk...
Magyar vezető részesült az IIE által kiadott díjban
13 éve Magyar vezető részesült az IIE, Nemzetközi Oktatási Intézet Európai Irodájának idén először kiadott díjában, derül ki a lapunknak eljuttatott sajtóközleményből. Teljes cikk...
Tehetséges fiatalokat támogat a MOL
13 éve Összesen 15 millió forint támogatást nyert el 74 fiatal eszközvásárlásra és útiköltségre a MOL Tehetségtámogató Program művészeti-tudományos pályázatán. Teljes cikk...
Ösztöndíjjal támogatja a Samsung a tehetségeket
14 éve A 2011. november 18-án megrendezett Messzehangzó Tehetségnapon tizenhét tehetséges kisdiák részesült a Messzehangzó Tehetségek Alapítványának egy teljes tanévre szóló ösztöndíjában, közülük ketten a Samsung jóvoltából. Teljes cikk...
Figyelemfelhívó kampány a tehetségek támogatásáért
14 éve A tehetségtámogatás fontosságára hívja fel a figyelmet iskolák bejáratánál elhelyezett reklámkapukkal a MOL idén ötéves Új Európa Alapítványa. Teljes cikk...
Az oktatási rendszer nem kedvez a vállalkozó szellemű zseniknek
14 éve Amerikában a fiatalok csupán ötödének van elképzelése arról, hogy mit akar elérni az életben. Hazánkban is tanácstalan az ifjú nemzedék. Vajon mennyire támogatja az oktatási rendszer a tehetségek kibontakozását, a kreatív gondolkozást? Teljes cikk...
A stratégiai migráció lehet az európai gazdasági növekedés kulcsa
14 éve Hogyan lehet egyensúlyt teremteni a tehetség iránti kereslet és kínálat között az Európa 2020 programmal összhangban? - ezt a kérdést járták körül szakemberek a Nemzetközi Munkaerő Mobilitás című panelbeszélgetésen. Teljes cikk...
900 millióval segíti a tehetségeket a Debreceni Egyetem
14 éve Csaknem 900 millió forintos uniós támogatásból segíti a tehetséggondozó műhelyek munkáját a Debreceni Egyetem. Az elnyert összeget három fő területen használják fel - írja a szeptember 23-án tartott nyitórendezvényen elhangzottak alapján a hajdupress.hu. Teljes cikk...
"Népmozgalommá vált" a tehetségek felkutatása
14 éve A kontinensen elsőként európai tehetségközpont nyílhat jövőre Budapesten. A Magyar Géniusz Integrált Tehetségsegítő Program segítségével az elmúlt két évben 26 ezer tehetséget sikerült felfedezni Magyarországon, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke szerint "a program népmozgalommá vált" - írja az MTI nyomán a hirado.hu. Teljes cikk...
Lannert Judit, a TÁRKI-TUDOK Zrt. vezérigazgatója
14 éve A tehetségek elvesztegetéséhez vezetnek azok az elképzelések, amelyek szerint úgy lesz színvonalasabb a felsőoktatás, ha kevesebb gyerek juthat be. Teljes cikk...
Hogyan hozzuk ki magunkból és munkatársainkból a legtöbbet?
14 éve Céljaink és a kiválóság állapotának eléréséhez mindenképpen szükséges a változás és a mély önismeret. Egy változási folyamatban azonban nem csak az a fontos, hogy tudatosan haladjunk előre, hanem az is, hogy néha visszatekintsünk, vajon ott vagyunk-e, ahol lenni akarunk. Ha nem, akkor sincs semmi baj, soha nem késő irányt váltani. Teljes cikk...
Ötször több a tehetséges diák Magyarországon, mint gondolnánk
14 éve "Az iskolák szűken mérik be a tehetséget, ezért mondják ma Magyarországon, hogy a diákok öt százaléka tehetséges, pedig 25 százalék lehetne" - nyilatkozta Dr. Czeizel Endre a Budapesti Gazdasági Főiskola zalaegerszegi Gazdálkodási Kara Tehetségnapján. Teljes cikk...
Így oldja meg az utánpótlást a MOL
14 éve A horvát csapat nyerte a MOL 5. jubileumi olaj és gázipari világversenyét. A legjobb tíz csapat a mai döntőben összesen húszezer euró értékű jutalomért versengett, de ezen felül nemzetközi karrierlehetőségekkel is várja őket a világ több mint negyven országában jelenlévő MOL-csoport. Teljes cikk...
Társadalmilag felelős munkáltatókra vágynak a tehetségek
14 éve Egyre fontosabb a leendő munkavállalók számára potenciális munkáltatójuk társadalmi felelősségvállalási tevékenysége - derül ki egy kutatásból. Az egészséges táplálkozás és életmód jelentősége is egyre inkább előtérbe kerül. Teljes cikk...
Új oktatási törvény: jelenteni kell a tehetséget
14 éve Európai Tehetségközpont létrehozását javasolták szakemberek egy Budapesten rendezett konferencián. Az új oktatási törvény nagy valószínűséggel elő fogja írni kötelező módon a tanároknak, hogy jelentsék a tehetséget - adja hírül a Kossuth Rádió. Teljes cikk...
Talentizmus: új korszak az álláspiacon
14 éve A technológia egyre inkább újrafogalmazza a munka világát, amely sokkal komplexebb, mint tíz éve volt. Az álláspiacon már nem a cégek és a tulajdonosok diktálnak, hanem a jó munkatársak. Az utóbbi években ugyanis felértékelődött a szakképzettség, a tehetség szerepe a gazdaságban, és ma hiába van egy vállalatnak pénze, ha nincs szakembere, akivel a tőkét forgatná - figyelmeztet egy új korszak eljövetelére a Manpower. Teljes cikk...
Nem csak az intellektuális tehetség a tehetség
14 éve Csermely Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke szerint negyedszázada a tehetséget az okossággal azonosították. Ma a tehetség alatt sokkal komplexebb fogalmat értünk, amibe az intellektus mellett beletartozik a motiváció, az érzelmi érettség, a kitartás vagy a vállalkozói készség - cikkezi a Népszabadság. Teljes cikk...
Tehetségmágnesek: HR témák marketinges szemmel
15 éve A "Brand for Talent" - Tehetségmágnesek című könyv a legújabb, HR témákat marketinges szemmel feltáró szakirodalom, amely különleges csemege a hazai könyvpiacon. Mark Schuman és Libi Sartain szerzők munkája a Hewitt tanácsadói által lektorált fordításban hazai példákkal támasztja alá, miért is fontos ez a téma, és milyen élenjáró gyakorlatokkal találkozhatunk itthon. Teljes cikk...
Kreatív dolgozó: a jövő munkavállalója
15 éve A munkaerőpiac változásai a feleknek komoly feladatot jelentenek: munkakeresőnek a legjobb munkahely, a munkaadónak pedig a tehetségek felkutatása jelent komoly kihívást. Az Adecco által a közelmúltban szervezett nemzetközi konferencia egyik előadása azt vizsgálta, milyen hatással van az újonnan kialakuló nemzetközi munkakultúra egy vállalati szervezetre és az ott dolgozó munkavállalókra, ifjú tehetségekre. Teljes cikk...
Élet-halál harc: top10 vállalati kockázat
15 éve A szabályozási környezet mellett a lassú és bizonytalan gazdasági növekedés szinte minden szektorban jelentős kockázatot jelent - derül ki az Ernst & Young új tanulmányából, amely a tehetségek gondozását és megtartását jelölte meg 2009-hez képest a legjobban megerősödött kockázatként. Teljes cikk...
Hogyan motiválhatóak a különböző generációk tagjai?
15 éve A válság miatt leépítésekre kényszerült a cégek többsége és a vezetők minden szakterületen a legalkalmasabb munkatársakat tartották meg. A vállalatok azonban hamarosan erőre kapnak, újrastrukturálódnak, új cégek, új munkahelyek születnek és a válságban bizonyító tehetségek kapósak lesznek. Mivel tarthatjuk meg őket és hogyan motiválhatóak a különböző genereációk? Cikkünkből kiderül. Teljes cikk...
Bővül a jövő közép- és kelet-európai értelmiségének regionális hálózata
15 éve A GE Foundation és az Institute of International Education (IIE; Nemzetközi Oktatási Intézet) közös szervezésében idén újabb 57 fővel bővült a GE Foundation Scholar-Leaders Programban részt vevő közép- és kelet-európai ösztöndíjasok tábora, áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóanyagban. Teljes cikk...
Fellendül a gazdaság, elvándorolnak a tehetségek
15 éve A gazdasági fellendüléssel egyidejűleg a vállalatok a tehetségek elvándorlásával szembesülhetnek. A Legjobb Munkahelyek azonban versenyelőnyre tehetnek szert elkötelezett és motivált dolgozóikkal, derül ki a lapunknak eljuttatott kutatásból. Teljes cikk...
Sok a kulcsembere? Vigyázzon, mert bajba kerül!
15 éve A tehetség és a kulcsember két teljesen különböző kategória. Kinevelésükhöz külön célokkal ellátott programok szükségesek. Ezek működhetnek egymással párhuzamosan is, de ha a két csoportot egy kalap alá vesszük, az biztos kudarc. Íme a kulcsember és tehetségmenedzsment programok nyolc aranyszabálya. Teljes cikk...
Sólyom ítélőképes diákokat szeretne
15 éve Sólyom László szerint a tehetséggondozás az egyetemeknek is kiemelt feladatuk, ahhoz azonban, hogy jó hallgatók legyenek, jó gimnáziumok és még inkább jó általános iskolák kellenek. Teljes cikk...
Jó az Adeccónál dolgozni
15 éve A globális gazdasági kihívások ellenére az Adecco vállalatai továbbra is invesztálnak munkatársaikba. Ezt tüközi a nemzetközileg elismert "Legjobb Munkahely" versenyen elért magas helyezés. - A vállalat törekszik a tehetségek megtartására és vonzására - mondta a cég HR igazgatója. Teljes cikk...
Összemérték tudásukat a tehetségek a Henkel versenyén
15 éve "Take a Henkel brand into the future" volt az ez évi szlogenje az immáron harmadik alkalommal megrendezett Henkel Innovation Challenge nemzetközi innovációs versenynek. Idén tizenkét európai ország több száz főiskolai és egyetemi hallgatója nyújtotta be kreatív termékötleteit. Teljes cikk...
Coaching a kiemelkedő tehetségeknek
15 éve Egyre több cég figyel arra, hogy meghatározza azon tehetséges fiatal munkavállalóinak a körét, akikre hosszabb távon vezetőként vagy szakértőként számítani kíván. Ha azonban a cég nem támogatja személyre szabottan fejlődésüket, könnyen lehet, hogy a bennük lévő potenciált sem fogja tudni kiaknázni. Teljes cikk...
Elhagyják a cégeket a tehetségek
15 éve Az európai cégek menedzsmentjei és tehetségei válságban érzik magukat a munkahelyeken annak ellenére, hogy egyre pozitívabbak a gazdasági kilátások - derül ki egy friss felmérésből. Hiába történtek személyi változások a vezetésben, a cégek nem tudják szállítani az üzleti célokat. Teljes cikk...
Eljött az expatok ideje
15 éve Egyre több, az Egyesült Államokban dolgozó külföldi születésű szakember dönt úgy, hogy otthon vagy egy másik országban folytatja karrierjét a sötét munkaerő-piaci kilátások miatt. Sok vállalkozás pedig éppen ezeket az expatokat igyekszik megnyerni, akik könnyen tudnak alkalmazkodni a különböző kultúrákhoz. Teljes cikk...
Kell-e másképp értékelni a tehetségeket?
15 éve A tehetségeket értékelni kell, ez nem kérdés. Az azonban már nem ennyire egyértelmű, hogyan tegyük meg mindezt. Vajon érdemes-e külön értékelni a tehetségeket? Meddig mehetünk el a megkülönböztetésben? Cikkünkből kiderül. Teljes cikk...
A tehetségmenedzsment programok buktatói
15 éve Egy friss felmérés szerint a cégek küzdenek kulcsembereik megtartásával, motivációjával. A HR-esek szerint egy fejlesztési program sikere nagyban múlik a menedzserek együttműködésén, de a tehetségek beazonosítása és megfelelő kezelése is kulcsfontosságú - hangzott el közelmúltban, a Tehetségmenedzsment Konferencián. Teljes cikk...
Demján öt évig itthon tartaná ösztöndíjasait
15 éve Demján Sándor a jövőben arra kötelezné a 2006-ban létrehozott alapítványának mostani ösztöndíjasait, hogy tanulmányaik befejeztével ne külföldön, hanem itthon keressenek állást. Szerinte ugyanis egy társadalom alapja a gazdaság, ami Magyarországon nem áll az oktatás középpontjában - mondta a vállalkozó a Duna TV-nek. Teljes cikk...
Sok vállalat nem tudja kezelni a tehetséghiányt
16 éve A hazai HR-szakemberek közel nyolcvan százaléka szerint, a tehetségek vonzása és megtartása a legégetőbb kihívás, amellyel vállalatuknak szembe kell néznie az elkövetkező időszakban. Az első számú vezetők kétharmada is osztja ezt a véleményt - derül ki a Hewitt Legjobb Munkahely Felméréséből, amely arra is rávilágított, hogy sok cégnél nem tudják, hogyan kezeljék a tehetséghiányt. Teljes cikk...
Új pozíciók - új toborzási stratégiák
16 éve A jövő HR-ese multifunkcionális lesz. Keresettek lesznek a bio- és környezettechnikával foglalkozó szakemberek, biztonságtechnikai specialisták, wellness szakértők. A válságból a megújulás, a nyitottság jelentheti a kiutat - hangsúlyozták a szakemberek a Változások, választások, vélemények című workshopon, amelyet a HR Portal és A Tanácsadó magazin szervezett. Teljes cikk...
Bajnai a tehetségekben látja a jövőt
16 éve Magyarországnak a tehetséggondozásba kell befektetnie, ha a válság után is érvényesülni akar - jelentette ki Bajnai Gordon. Teljes cikk...
Sok az álláskereső, kevés a munka
16 éve Valójában az ősz az igazi ideje az állásbörzéknek a szervezők szerint. Ha egy cég jövőre tervezi az új munkatárs felvételét, akkor így épp elég ideje van arra, hogy meghirdesse a pozíciót, megszervezze a toborzást és végül kiválassza a megfelelő embert. A válság miatt ugyan kevesebb az álláslehetőség, de eljött a minőségi cserék ideje, így akár igazán jó pozíciókat is megcsíphetnek a szemfüles fiatalok. Állásbörze körkép az FN-en. Teljes cikk...
Hátrányos helyzetű tehetségeket támogat az MKB
16 éve Az MKB Bank ösztöndíjprogramjában száz diák vesz részt, akik havi 16 ezer forintos támogatásban részesülnek az általános iskola harmadik osztályától akár a felsőfokú tanulmányok befejezéséig. Az idén végzettekkel tíz fölé nőtt a programban részt vett diplomások száma, közülük többen a kezdetektől, 2007 óta részesülnek a támogatásban. Teljes cikk...
Az Always elkötelezett a fiatal tehetségek segítésében
16 éve Az Always meghirdette első ösztöndíjprogramját azon nehéz anyagi helyzetben lévő fiatalok számára, akik ebben az évben kezdik meg felsőoktatási tanulmányaikat. Az idei évben két tehetséges fiatal lány álmai válnak valóra az Always ösztöndíj programnak köszönhetően. Teljes cikk...
A győztes jutalma egy állás
16 éve Az egyik hazánkban működő autógyár versenyt hirdet a műszaki végzettségű friss diplomásoknak. A tíz legjobb pályázónak állást ajánlanak. Teljes cikk...
Tehetségmenedzsment: nem lehet elég korán kezdeni
16 éve A megfelelő szakemberek hiánya miatt napjainkban egyre nagyobb szerepet kap a tehetségek megszerzése és megtartása a vállalatok HR stratégiájában. Ez költséget, időt és kreativitást is igényel mind a tanácsadó, mind a nagyvállalatok részéről. Teljes cikk...
Mi kell a cég sikeréhez?
16 éve A válság miatt a cégeknél egyre fontosabbá vált a tehetség megítélése: mind a megtartásukra tett erőfeszítés, mind a kinevelésük előtérbe került, és már a toborzásnál fontos, hogy a cég felismerje őket. A szomszédos országokban kissé másképp azonosítják be a kiemelkedő dolgozókat: hazánkban inkább a munkában nyújtott teljesítménye alapján mondják valakire, hogy tehetséges, a cseheknél inkább mérésekkel derítik ki. Teljes cikk...
Egyre több tehetséges fiatal kap lehetőséget a GE-nél
16 éve Hét év alatt több mint 320 közép-kelet-európai tehetség alapozta meg jövőjét a GE Foundation Scholar-Leader ösztöndíjának köszönhetően. Teljes cikk...
Nyolc tanács a tehetségek megtartásához
16 éve A dolgozók közül a legjobbak válság idején is hajlamosak munkahelyet váltani, különösen, ha az adott cég elköveti a recessziós időszakban tipikusnak számító hibákat. Az ő megtartásukhoz ad nyolc tippet a Sirota amerikai kutatócég - írja a hr.blr.com. Teljes cikk...
Melyik a tizedik legjobb munkahely Európában?
16 éve Az E.ON ismét felkerült Európa 100 legjobb munkaadójának listájára és az előkelő tizedik helyen zárt az összesítésben. A vállalat 2009. május 20-án, az ausztriai Badenben vehette át a díjat, áll a cég közleményében. Teljes cikk...
Egyre felkészültebbek az álláskeresők
16 éve Lassan megkezdődik a felsőoktatási intézményekben az államvizsga-időszak, ami után több tízezer pályakezdő diplomás kerül ki a munkaerő-piacra. A frissdiplomások helyzete a jelenlegi gazdasági környezetben nem irigylésre méltó, egyre nehezebb állást találni, főképp akkor, ha a fiatal munkavállalónak nincs számottevő szakmai tapasztalata. Számukra bizakodásra ad okot, hogy a munkaadók egyre nagyobb hányada fordul a nyitott, formálható és terhelhető pályakezdők felé, amit jól mutat a hazai gyakornoki programok növekvő száma is. Teljes cikk...
Céltábla a tehetségek hátán
16 éve Könnyű dolga van ma a jól teljesítő munkatársaknak, a kimagasló teljesítmény ugyanis felértékelődött a munkáltatók szemében, miközben a gazdasági válság közvetlen-közvetett hatásai a vállalati szektor minden részébe beszivárogtak. A tehetségek megtartásának, teljesítményük javításának leghatékonyabb módja azonban nem változott a gazdasági recesszióban sem. Jobban, de legalább ugyanolyan mértékben kell ismerni őket, mint ahogy ők ismerik saját magukat. Teljes cikk...
Megtérül a kulcsemberek motiválása
16 éve Bizonytalan gazdasági környezetben különösen oda kellene figyelniük a szervezeteknek kulcsembereik motiválására, mert gyorsan elveszíthetik őket. Sok cégnél azonban nem működtetnek tehetségmenedzsment rendszert. Pedig a konjuktúra idején az kerülhet versenyelőnybe, akinek jobb a gárdája. A válságban történő motiválás, ösztönzés kérdéseit érinti a II. Országos HR Benchmark Konferencia. Teljes cikk...
Egymás sztárbankárait szívják el a bankok
16 éve Előremenekülnek a válságban talpon maradt pénzintézetek: egyre jobban igyekeznek elhalászni az értékesebb munkaerőt riválisaiktól, amit többek közt az is megkönnyít, hogy a banki vezetők most kevésbé ragaszkodnak munkahelyükhöz, mint az átlag - írja a Napi Online. Teljes cikk...
Forráshiány miatt veszélyben a szakképzési fejlesztések
16 éve Veszélybe került az Arany János szakiskolai program és a Nemzeti tehetségprogram, leállnak a szakképzési fejlesztések, és még az idei érettségi vizsgák biztonságos lebonyolítása is kérdésessé vált - olvasható a Magyar Nemzetben. Teljes cikk...
Dreher: itt vannak a jövő üdvöskéi
16 éve A Dreher Sörgyárak Zrt. immár harmadik alkalommal adta át a "Jövő fiatal vállalkozója" pályázat díjait. Az első helyezésért járó elismerést egy különleges fogtechnikai szoftver alkotója kapta. A tehetséges fiatalok és a vállalkozói kreativitás mellett töretlenül elkötelezett Dreher Sörgyárak Zrt. összesen 6 millió forinttal és félévre szóló ingyenes szakmai tanácsadással járul hozzá a vállalkozási tervének megvalósításához. Teljes cikk...
A tehetségek húzhatnak ki a gödörből
16 éve Gyakorló HR-esek körében kétféle nézet uralkodik a tehetségek elvesztésének kockázatát illetően. Az egyik tábor szerint recesszió idején a tehetségek maradnak inkább a biztosnak tűnő jelenlegi munkahelyen, a másik nézet képviselői azt hangoztatják, hogy megjelennek a tehetségekre agresszíven vadászó versenytársak, a tehetségek más iparágba távoznak vagy saját vállalkozásba kezdenek. Bármelyik tendenciáról legyen is szó, a tehetségek motiválása, megtartása központi kérdés. Teljes cikk...
HR Barometer: hogyan formálja át a személyügyet a válság?
16 éve A nemzetközi emberi erőforrás tanácsadással és kiszervezéssel foglalkozó Hewitt Associates által az Európai Humánerőforrás Klub (EChr) felkérésére készített felmérés (HR Barometer) rávilágított arra, hogy a gazdasági válság gyorsítja a HR szervezeteken belüli átalakulásokat. A változás része a különböző készségek, képességek elsajátítása, az új tehetségek vonzása, a HR szervezet hatékonyabbá tétele és a HR üzleti értékét hatékonyabban mérő eszközök kidolgozása - áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...
PwC: borúlátóak a cégvezetők
16 éve Az elmélyülő gazdasági válság hatására a cégek első számú vezetői körében a pesszimizmus vált uralkodóvá valamennyi földrajzi térségben és üzleti szektorban. A vállalatvezetők 70 százaléka úgy gondolja, hogy vállalatukat érinteni fogja a válság. Legvalószínűbben a bank-, közmű-, építő-, szórakoztató- és autóipari szektorok vállalatai lesznek érintettek. A vállalatvezetők csak lassú, fokozatos fellendülésre számítanak a következő három év során - derül ki a PricewaterhouseCoopers 12. Éves Globális Vezérigazgatói felméréséből. Teljes cikk...
Mennyit érdemes a tehetségekbe invesztálni?
16 éve A "Tehetségmenedzsment Konferencia 2008" néven - a DGS GLOBAL RESEARCH, a Nexon és az AIESEC szervezésében - megvalósult nagyszabású rendezvényen elhangzott előadásakat összefoglaló tanulmányunk harmadik - befejező - részét közöljük. Teljes cikk...
Környezetvédelmi versenyt indít a GE Energy
16 éve Csütörtökön indul a GE Energy környezetvédelmi versenye, mely a "Hogyan teheted zöldebbé az egyetemedet" téma köré összpontosul. A versenyre az európai egyetemek mérnök szakos, illetve a már végzett hallgatói is jelentkezhetnek. A benyújtási határidő 2009. február 1. Teljes cikk...
Tehetségmenedzsment, azaz tehetséggyár?
16 éve A "Tehetségmenedzsment Konferencia 2008" néven - a DGS GLOBAL RESEARCH, a Nexon és az AIESEC szervezésében - megvalósult nagyszabású konferencia a hazai "tehetséghelyzet" mellett, azon szervezetek gyakorlatát kívánta bemutatni, amelyek tudatosan vallják, hogy a tehetségmenedzsment versenyelőnyt jelenthet számukra. Jelen írás a "Tehetségmenedzsment: megvenni vagy kinevelni?" című cikk folytatásaként ugyancsak a konferencia a fontosabb megállapításait kívánja megosztani az olvasókkal. Teljes cikk...
Tehetségmenedzsment: megvenni vagy kinevelni?
17 éve Októberben került megrendezésre a "Tehetségmenedzsment Konferencia 2008" 24 előadó és több mint 200 HR szakember részvételével. A konferencia visszatérő kérdése volt, hogy mi a tehetség? Kiderült, hogy bár mindenki tudja, kikről beszélünk, szavakba önteni nem könnyű. Teljes cikk...
Celebekkel és fegyverekkel toboroznak az egyetemek
17 éve A hagyományos nyílt napok ideje lejárt, van már olyan intézmény, ahol show-elemekkel dúsítják a képzések bemutatását. Egy főiskola a nyílt napokon bobozni viszi a középiskolásokat, máshol kiállításokkal, sikeres öregdiákokkal és celeb hallgatótársakkal, szintfelmérőkkel vagy épp éjszakai túrával csábítják a leendő felvételizőket. Teljes cikk...
Fokozottan ügyel pályakezdő munkatársaira az LG
17 éve Az LG egyike azoknak az itthoni vállalatoknak, amelyeknél kifejezetten nagy az igény a pályakezdőkre. A társaság dolgozói létszáma 30 százalékkal nőtt az elmúlt évben, az új belépők 35 százaléka pályakezdő. A dél-koreai munkaadó fokozott figyelmet fordít a friss diplomások alkalmazására, értékeli a tehetséget, a kiemelkedő teljesítményt és a megoldásközpontúságot. Teljes cikk...
Innovációs versenyen indulhatnak a tehetségek
17 éve A Magyar Innovációs Szövetség ismét, idén már 18. alkalommal hirdeti meg az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, melynek célja az új tehetségek felkutatása és gondozása, valamint az innovatív gondolkodás és a természettudományi tárgyak iránti érdeklődés serkentése - adta hírül a Népszabadság. Teljes cikk...
Gazdag Tibor: Nem könnyű ma színésznek lenni
17 éve Gazdag Tibor színművész szerint nem könnyű ma színésznek lenni, a hatalomnak ugyanis ma nem színházra, inkább "cirkuszra" van szüksége. Úgy véli, a szakma előnye, hogy alkotás közben az ember kilép a mindennapokból, szabaddá válik, a hátránya viszont, hogy sokszor nem veszik őket komolyan. Teljes cikk...
Általános vitára bocsátható a Nemzeti Tehetség Program
17 éve Általános vitára alkalmasnak találta a Nemzeti Tehetség Programról szóló országgyűlési határozatot az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága, miután az 13 igen és 6 nem szavazatot kapott. A Fidesz ugyanakkor a javaslat visszavonására szólított fel, az ellenzék képviselői a konkrétumokat hiányolják a programból. Teljes cikk...
Együttműködik a Bosch és a BMF - cél a tehetségek megtalálása
17 éve A Bosch és a Budapesti Műszaki Főiskola hosszútávú együttműködési megállapodást kötött. A Neumann János Informatikai Kar Smart and Small Car kifejlesztésébe kezd egy tizenötmillió forintos projekt keretében. Teljes cikk...
Fiatal tehetségeket vár a Pannon
17 éve A Pannon Magyarország egyik legsikeresebb vállalata, amely folyamatosan keresi az új tehetségeket, potenciális munkavállalókat. Jöjjenek bármely területről, a skandináv munkakultúra, a nyitott légkör, a széles körű juttatások és a szakmai tapasztalatszerzés lehetősége csábítóan hat a frissen végzett diplomásokra. Teljes cikk...
Fiatal tudósokat tüntett ki az MFB
17 éve A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. a Budapesti Corvinus Egyetem "60 éves a Közgáz" Jubileumi Tudományos Eseménysorozatának keretében gálaestet szervezett a Junior Prima Díj "Magyar Tudomány" kategória idei nyerteseinek tiszteletére. Teljes cikk...
Miért menekülnek el a tehetségek?
17 éve Több oka lehet annak, ha egy tehetséges alkalmazott búcsút int munkahelyének. Lehetséges, hogy jelenlegi munkaköre nem volt már számára kihívás, vagy nem tudtunk számára kellőképpen motiváló jövőt felvázolni. Elképzelhető az is, hogy a lehetőségeket nem megfelelően kommunikáltuk számára, vagy nem győzte kivárni, amíg az ígéretek teljesülnek. Teljes cikk...
Profession.hu - megújulás a tehetségekért folytatott harcban
17 éve A Profession.hu a talentumokért folyó küzdelemnek a legnagyobb online tere, így nem meglepő, hogy a minőségi szolgáltatások nyújtására törekszik az álláskereső portál. Teljes cikk...
IBM: gyökeres változások a vállalatmenedzsmentben
17 éve A jövő vállalata formabontó, képes a változásra, felelősségteljesen dönt fogyasztói bevonásával fejleszt és integrálja működését. A megkérdezett menedzserek legfontosabb tevékenységnek a megfelelő tudásbázis kialakítását tartják. Teljes cikk...
Hogyan kezelik a vezetők dolgozóikat?
17 éve A PricewaterhouseCoopers (PwC) legújabb tanulmánya szerint a szervezet sikerességéhez elengedhetetlen a vezetői képesség előtérbe helyezése, a dolgozói elkötelezettség növelése, a tehetségek menedzselése, valamint az innovációs készség erősítése - áll a Magyar Hírlapban. Teljes cikk...
Win the web: állás a tehetségeknek
17 éve A Carnation a tehetséges fiatalokat támogatva különdíjjal jutalmazta a legkreatívabb egyetemista csapatot, a Bounch of mice-t, akiknek az oklevél mellett egy tanulmányi- illetve munkaszerződést felajánlott. Teljes cikk...
Négy magyar cég a régió legjobb munkahelyei között
17 éve A magyar vállalatok többsége nem jár élen a tehetségkutatásban, amit a dolgozók véleménye is tükröz: szerintük a cégek nem tudják megtartani kulcsembereiket - derült ki a Hewitt "Kelet-Közép-Európa Legjobb Munkahelye" felméréséből, amelynek eredményeit tegnap ismertették. A top munkahelyek listájára négy magyar vállalat is felkerült. Teljes cikk...
Érdemes menedzselni a zseniket
17 éve Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója szerint döntő lehet az innovációban, hogy miként sikerül menedzselni a 30 év alatti, szakmai elhivatottságuk alapján már-már "őrült" tehetségeket. Teljes cikk...
Drágul az új munkaerő
17 éve A vállalatoknak világszerte fel kell készülniük arra, hogy a következő tíz évben iparágtól függően akár a munkaerő felét is érintheti a nyugdíjazás problémája. Ez maga után vonja a tehetségek számának csökkenését is, amely által drágábbá válik az új munkaerő - szól a prognózis a Napi Gazdaság cikkében. Teljes cikk...
Tehetségeket kutat a Magyar Fejlesztési Bank
17 éve Gyakorlati és elméleti szakmai tevékenységet támogat a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. a Mentor Ösztöndíj néven meghirdetett programjaival: a Praktikum és a Habilitas Programmal. A pályázatra egyaránt jelentkezhetnek a pénzügy, a gazdaság, a művészet, a humán tudományok vagy az irodalom területén kiemelkedő tehetséggel rendelkező hallgatók. Teljes cikk...
A HR Benchmark Konferencia tanulsága: leköröz a tehetség
17 éve Sok vállalat úgy tesz, mintha a tehetség a többdiplomás, idegen nyelveken zsonglőrködő tanulóművészek kiváltsága lenne, pedig akár egy esztergályos is lehet egyedülállóan kiváló a maga szakmájában. Ezért is fontos, hogy a HR szélesebb spektrumban gondolkozzon a tehetségmenedzsment terén. Teljes cikk...
A munkaerőpiac háborúja - Bevetésen a fejvadász professzorok
17 éve Vajon nemcsak a jó példákat vesszük át a nemzetközi vállalatoktól, hanem HR politikájukkal együtt magunkba szívjuk azt az amerikai módszert is, amely a friss tehetségekért folyó verseny jegyében az egyetemi oktatók lefizetésétől sem riad vissza? Teljes cikk...
Indul a tehetségvadászat
17 éve Úgy tűnik, hosszú távon jövedelmező, gyümölcsöző és talán az egyetlen járható út a cégek és a felsőoktatási intézmények együttműködése, ha csökkenteni kívánják a munkaerő-piaci kereslet és kínálat közötti szakadékot. A tehetségvadászat, utánpótlás biztosítása terén hasznosnak bizonyultak a közös projektek - számol be a Világgazdaság. Teljes cikk...
Tehetségkutató pályázatot hirdetett meg az Oracle Hungary
17 éve Az idén fennállásának tizenötödik évfordulóját ünneplő Oracle Hungary tehetségkutató pályázatot hirdet tudomány, sport és kultúra, művészet kategóriákban kiemelkedő eredményeket elért, céltudatos fiatalok számára - jelentették be március 27-én a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtártermében. Teljes cikk...
"Drasztikus változásokhoz vezethet a tehetségek kiváltsága"
17 éve Egy újfajta szemlélet szerint hiba a kevésbé jó képességű emberek csoportja előtt bezárni az ajtót, mert társadalmi szempontból a tehetségesek szűk rétege nem tudja eltartani a többi embert. Vajon a honi tehetségmenedzsmentben érvényesülhet ez a tendencia? Mi motiválja vezetőinket a váltásra? Lipcsei András, egy neves fejvadász cég ügyvezető igazgatója segítségével e témákat jártuk körbe. Teljes cikk...
Gyurcsány hazahozza a tehetségeket
17 éve A következő 5-6 évben 48 milliárd forintot fordít a kormány a tehetséggondozó Géniusz Programra, amely a kormányfő szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv egyik zászlóshajója. Ösztöndíjat létesítenek a külföldön dolgozó tudósok hazatérésének segítésére is. Teljes cikk...
Tehetségszűrő a láthatáron
17 éve A Cytiva Software Inc. új jelöltkereső funkcióval bővítette SonicRecruit névvel ellátott népszerű programját. Az új keresőkészlet olyan eszközt ad a toborzással foglalkozók kezébe, amellyel megtalálhatják saját szervezetükön belül a legtehetségesebb dolgozókat. Teljes cikk...
Feltérképezhetőek a tehetségek
17 éve A Kronos Inc. Workflorce Central Suite 6.0 új verziója informálja a munkáltatót a teljesítmény-menedzsmentről, ráadásul a foglalkoztató az új eszköz által rálát a globális munkaerőpiac tehetségeire. Teljes cikk...
Tudja-e, hány zseni van a cégében?
17 éve Nem elég a tehetséget felfedezni a munkatársakban, ki is kell tudni bontakoztatni azt. A zsenik esetében azonban sokkal nehezebb feladatunk van, mivel környezetük lehúzó erejétől is meg kell óvnunk őket, még mielőtt átokká, s nem áldássá válik tehetségük. Teljes cikk...
Amerikához képest alulfizetettek az európai tudósok
18 éve Az elmúlt évben átlagosan 40 ezer eurót vitt haza egy tudományos kutató az uniós tagországokban, míg az Amerikai Egyesült Államokban ez az érték 63 ezer euróra rúgott - hivatkozik egy európai bizottsági tanulmányra a Világgazdaság. Teljes cikk...
Harc az öntudatra ébredt tehetségekért
18 éve A média napról-napra egy-egy újabb kinevezésről, új pozíciót betöltő, de korábban másutt ismertté vált személyről adnak hírt. Nem ritka, hogy egy szakember rövid idő alatt új helyen kap magasabb pozíciót. Az általa Fast Moving Marketable Talentnek nevezett jelenségről Csedő Csabát, a Hays Hungary Kft. ügyvezetőjét kérdeztük. Teljes cikk...
A jövő fiatal vállalkozóját keresi a Dreher
18 éve A Dreher Sörgyárak Zrt. 2007-ben immár második alkalommal hirdeti meg "A jövő fiatal vállalkozója" pályázatot a gazdasági szakirányú egyetemi és főiskolai hallgatók számára. A pályázat nyertese 3 millió forintot és 6 hónapra szóló szakmai tanácsadást nyer, hogy megvalósíthassa álmai vállalkozását! Teljes cikk...