kapubanner for mobile

Csaknem dupla annyi cég alakult, mint amennyi megszűnt

Az Orbán-kormány első éve alatt 26.116 céget - a vállalkozások 4,62 százalékát - törölték a cégbíróságok, viszont 45.571 új cég alakult, vagyis 42,7 százalékkal többen kezdtek új vállalkozásba, mint ahányan lehúzták a rolót - közölte a feketelista.hu portál az MTI-vel.

A hivatalos statisztikák jelenleg 585.285 élő vállalkozást tartanak számon.

A feketelista tizenkét évre visszamenően kimutatott adataiból megállapítható, hogy 2004 és 2008 között a törölt cégek száma évente még a húszezret sem érte el, viszont 2009-ben 28.304, 2010-ben pedig 27.433 cég nevét kellett kihúzni a listáról.

Egy cég a jogszabályok szerint a cégjegyzékből való törléssel szűnik meg. Erre legtöbbször akkor kerül sor, ha a társaságot felszámolják vagy végelszámolással megszüntetik. A törlés azonban nem jelenti feltétlenül egy cég összeomlását, tevékenységének megszűnését, mert annak oka lehet például a cégforma-váltás, a kiválás vagy az összevonás is.

A nagyszámú új cégalapítást a szakértők elsősorban azzal magyarázzák, hogy a törölt vállalkozások megszűnésük után gyakran "átalakulnak", új cégtáblával jelennek meg. Más esetekben a munkahelyüket elvesztett alkalmazottak kényszervállalkozóként próbálnak életben maradni.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára

Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk

Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney

Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk

Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk