Csaknem egymilliárd forinttal támogat az állam Móron egy japán beruházást
A nagyvállalati versenyképesség-növelő támogatásból 960 millió forintnyi támogatásban részesül a móri SEWS Komponens és Elektronika Európa Kft.. Ez 561 ember munkahelyének megtartásához elegendő - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
A japán cég 2,75 milliárd forintos beruházást határozott el, ehhez kaptak támogatást a kormánytól - közölte Szijjártó Péter.
A nagyvállalati versenyképesség-növelő támogatásból összesen 207 milliárd forintnyi beruházást hajt végre 71 magyarországi vállalat, s ezzel 61 600 munkahelyet őriznek meg Magyarországon.
A világ autóipara az elektromobilitás felé fordult, ezért különösen felértékelődik azoknak a japán autóipari beszállítóknak a jelentősége, amelyek az elektromos autókhoz szállítanak eszközöket, illetve alkatrészeket - hívta fel a figyelmet a miniszter.
A SEWS Komponens és Elektronika Európa Kft. móri üzeme
A Sumitomo csoporthoz tartozó SEWS ebből a szempontból kiemelkedő jelentőséggel bír, és a támogatás olyan új termékek előállítására teszi alkalmassá a vállalatot, amelyeket a legnagyobb autóipari vállalatok számára fognak szállítani.
A beruházásért éles verseny folyt ázsiai és észak-afrikai országok, valamint Magyarország között, amelyből végül Mór került ki győztesen.
Magyarországon 182 japán vállalat összesen 30 ezer embernek ad munkát és a japán beruházók alkotják a nyolcadik legnagyobb beruházói közösséget hazánkban.
A SEWS új projektjével a BMW és a Ford beszállítója kíván lenni. Mindez azt eredményezheti, hogy 2024-re közel megkétszerezi a vállalat az árbevételét és további munkahelyeket teremt.
Toya Kunihiro, a SEWS Kft. elnöke emlékeztetett arra, hogy a japán vállalat 2003-ban érkezett Mórra, s az azóta eltelt időben folyamatosan növekedett. A koronavírus-járvány idén nagy eladáscsökkenést eredményezett, októbertől tért vissza az értékesítés a normális szintre, de elbocsátások nélkül sikerült megoldaniuk a helyzetet - fűzte hozzá.
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) idén két alkalommal is versenyképességi támogatást biztosított a cégnek, a mostani forrást új termék bemutatására és gyártóeszköz bővítésre fogják felhasználni.
A SEWS Komponens és Elektronika Európa Kft. fő tevékenységi köre személygépkocsi alkatrészek gyártása: csatlakozóházak, biztosítékházak, motortéri kapcsolódobozok és légkondicionáló panelek előállítása, valamint gépjárműalkatrész nagykereskedelem és raktározás.
A nyilvános cégadatok szerint a vállalat 2019-ben 150,564 millió euró (54,2 milliárd forint) nettó árbevétel mellett 2,409 millió euró (867 millió forint) veszteséget könyvelt el. Tavalyelőtt 142,649 millió euró (51,4 milliárd forint) volt az árbevétele, a veszteség 5,424 millió eurót (1,95 milliárd forint) tett ki.
A nagyvállalati versenyképesség-növelő támogatásból összesen 207 milliárd forintnyi beruházást hajt végre 71 magyarországi vállalat, s ezzel 61 600 munkahelyet őriznek meg Magyarországon.
A világ autóipara az elektromobilitás felé fordult, ezért különösen felértékelődik azoknak a japán autóipari beszállítóknak a jelentősége, amelyek az elektromos autókhoz szállítanak eszközöket, illetve alkatrészeket - hívta fel a figyelmet a miniszter.
A SEWS Komponens és Elektronika Európa Kft. móri üzemeA Sumitomo csoporthoz tartozó SEWS ebből a szempontból kiemelkedő jelentőséggel bír, és a támogatás olyan új termékek előállítására teszi alkalmassá a vállalatot, amelyeket a legnagyobb autóipari vállalatok számára fognak szállítani.
A beruházásért éles verseny folyt ázsiai és észak-afrikai országok, valamint Magyarország között, amelyből végül Mór került ki győztesen.
Magyarországon 182 japán vállalat összesen 30 ezer embernek ad munkát és a japán beruházók alkotják a nyolcadik legnagyobb beruházói közösséget hazánkban.
A SEWS új projektjével a BMW és a Ford beszállítója kíván lenni. Mindez azt eredményezheti, hogy 2024-re közel megkétszerezi a vállalat az árbevételét és további munkahelyeket teremt.
Toya Kunihiro, a SEWS Kft. elnöke emlékeztetett arra, hogy a japán vállalat 2003-ban érkezett Mórra, s az azóta eltelt időben folyamatosan növekedett. A koronavírus-járvány idén nagy eladáscsökkenést eredményezett, októbertől tért vissza az értékesítés a normális szintre, de elbocsátások nélkül sikerült megoldaniuk a helyzetet - fűzte hozzá.
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) idén két alkalommal is versenyképességi támogatást biztosított a cégnek, a mostani forrást új termék bemutatására és gyártóeszköz bővítésre fogják felhasználni.
A SEWS Komponens és Elektronika Európa Kft. fő tevékenységi köre személygépkocsi alkatrészek gyártása: csatlakozóházak, biztosítékházak, motortéri kapcsolódobozok és légkondicionáló panelek előállítása, valamint gépjárműalkatrész nagykereskedelem és raktározás.
A nyilvános cégadatok szerint a vállalat 2019-ben 150,564 millió euró (54,2 milliárd forint) nettó árbevétel mellett 2,409 millió euró (867 millió forint) veszteséget könyvelt el. Tavalyelőtt 142,649 millió euró (51,4 milliárd forint) volt az árbevétele, a veszteség 5,424 millió eurót (1,95 milliárd forint) tett ki.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?