Csehország: kevesebb munkanélküli, magasabb infláció
Csehországban az elemzői várakozásoknak megfelelő mértékben nőtt az infláció áprilisban, és a vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküliség.
A hétfőn megjelent adatok szerint a fogyasztói árak 1,1 százalékkal emelkedtek áprilisban az egy évvel korábbihoz képest. Ez a legnagyobb mértékű drágulás 2009 júniusa óta. Az adat megfelel az elemzői előrejelzéseknek. Márciusban 0,7 százalékos volt a 12 havi infláció.
A fogyasztói árak áprilisban az egy hónappal korábbihoz képest 0,3 százalékkal emelkedtek. Így a havi infláció is az elemzői várakozásoknak megfelelően alakult. A fogyasztói árak márciusban is 0,3 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest.
A munkanélküliség 9,2 százalékra csökkent áprilisban az előző havi 9,7 százalékról. A munkanélküliség 2004 májusa óta a legnagyobb mértékben csökkent. Elemzők 9,7 százalékra várták az áprilisi munkanélküliségi rátát.
Csehország hazai összterméke (GDP) a tavalyi utolsó negyedévben 3,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, az előző negyedévhez viszonyítva azonban 0,7 százalékkal nőtt. A GDP ezzel negyedéves szinten egymás után másodszor nőtt, míg előtte három negyedéven keresztül folyamatosan csökkent.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek