kapubanner for mobile

Csőd fenyegeti a Középületépítőt

Jelentős megrendelései ellenére sem biztató a Középületépítő Zrt. jövője. A patinás építőipari cég ugyanis csődközelben van, és egyelőre nincs sok esély arra sem, hogy a meghatározó tulajdonos MFB pótlólagos tőkével segítené ki a céget.

A súlyos anyagi gondok mellett a cégnek jelentős rendelésállománya van: ők kaptak megbízást az M3-as közelében létrehozandó polgári hulladékégető, valamint egy 140 szobás szentgotthárdi és egy bükkszéki hotel megépítésére, valamint a hírek szerint elnyerték egy moszkvai és egy kazahsztáni nagyberuházás generálkivitelezői megbízását is. A Középületépítő építi a szerencsi erőművet is - ez egymagában 4,5 milliárdos árbevételt jelent.

Zátonyra futhat a Középületépítő Zrt. hároméves reorganizációs terve. A tavalyi árbevétel ugyan felülmúlta a 2007-es 3,4 milliárd forintot, de a 2008-ra eredetileg tervezett 15 milliárd helyett csak 5 milliárdot könyvelhettek el. A komoly fizetési problémákkal küzdő Középületépítőt - amelyet korábban Európai Építőnek is hívtak - tavaly januárban vette át Timár Gyula, a Vegyépszer korábbi első embere, aki három évre szóló reorganizációs tervet készített és visszarángatta a céget a csőd széléről. A társaság létszáma 350-ről 60 főre csökkent.

A Napi Gazdaság úgy értesült, a cég több bankkal tárgyalásokat folytat a finanszírozásról.

Napi Gazdaság
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek