kapubanner for mobile

Csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnál több új munkahely jött létre júniusban a nem mezőgazdasági ágazatokban, a munkanélküliségi ráta pedig az elemzők által várt emelkedéssel szemben csökkent az előző havihoz képest.

Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Labor Statistics (BLA) csütörtökön ismertetett adatai szerint a mezőgazdasági ágazat nélkül számítva a foglalkoztatottak száma 147 ezerrel nőtt júniusban a felfelé módosított májusi 144 ezer után. Az elemzők előzetesen kisebb, 110 ezres növekedést vártak júniusra.

A munkanélküliségi ráta az elemzők által várt emelkedés, 4,3 százalék helyett 4,1 százalékra csökkent az előző havi 4,2 százalékról.

A munkaerőpiaci részvételi arány az előző havi 62,4 százalék után 62,3 százalékon állt júniusban.

Az év hatodik hónapjában az átlagos órabér éves szinten 3,7 százalékkal, csaknem 1 éve, tavaly július óta a leglassabb ütemben nőtt az előző havi 3,8 százalékos növekedést követően, szemben az elemzők által várt nagyobb mértékű, 3,9 százalékos növekedéssel.

Júniusban az átlagos órabér a 0,3 százalékos elemzői várakozásoktól elmaradva 0,2 százalékkal nőtt havi összehasonlításban, kisebb mértékben az előző havi 0,4 százaléknál.

A heti átlagos munkaidő 34,2 óra volt, szemben az előző havi és az elemzők által várt 34,3 órával.

 

MTI

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek