kapubanner for mobile

Csoportos leépítés az MTV-nél

A Magyar Televízió 198 dolgozójának munkaviszonya szűnhet meg 2007-ben - közölte Csermák Zoltán, az intézmény PR-vezetője.

A csoportos létszámleépítésben 174 szellemi foglalkozású és 24 fizikai dolgozó érintett - olvasható a távirati irodához eljutatott közleményben. A létszámcsökkentés hátterében az áll, hogy az MTV még a nyáron felmondta az úgynevezett külsősökkel korábban kötött megbízási szerződéseket, de közülük azokkal, akiknek a munkájára akkor szükség volt, határozott idejű, az év végéig szóló munkaszerződést kötött - olvasható a dokumentumban.

Ezzel az a helyzet állt elő, hogy a korábbi, illetve az újonnan felvett dolgozók együttes bértömege elérte az MTV költségvetésének közel felét. Mint Csermák Zoltán írja, ez "2007-ben nem tartható, hiszen például az új székház megépítésével és a digitális átállással összefüggésben már jövőre olyan beruházásokat kell végrehajtani, amelyeket a köztelevízió az elmúlt években kényszerűen halogatott, ugyanakkor a napi működéshez és a fejlesztésekhez 2007-től elengedhetetlenek".

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek