kapubanner for mobile

Csúcson a foglalkoztatás Németországban

Szeptemberben is rekordot döntött a foglalkoztatás Németországban, ráadásul az előző havinál gyorsabb növekedéssel. 40, 052 millióan voltak állásban 341 ezerrel többen, mint tavaly szeptemberben, jelentették a szövetségi statisztikai hivatalban kedden.

images

Augusztusban 39, 711 millióan rendelkeztek bejelentett munkahellyel, 105 ezerrel többen, mint egy évvel korábban.

A szeptemberi létszám a legnagyobb az ország 1990. októberi újraegyesítése óta, az előző rekordot augusztusban jegyezték. A szeptemberi létszám a 15-64 év közötti lakosság 70, 7 százalékát teszi ki, ezzel Németország teljesíti a 2010-re tervezett Európai Unió által kitűzött célt.

A foglalkoztatottak száma az exportgazdaság bővülése és a sok beruházás miatt nő, de a szerény béremelkedés miatt a javulás nem látszik meg a lakossági fogyasztáson, a GDP-növekedés legfontosabb kínálati oldali tényezőjén.

A lakossági fogyasztás az idei első és a második negyedévben rendre 0, 2-0, 2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A tavalyi utolsó negyedben, az idei áfa-emelés miatt előre hozott vásárlások miatt, még 1, 9 százalékos volt a lakossági fogyasztás éves többlete változatlan áron, tavaly egész évben azonban átlagosan csak 0, 9 százalékos.

Az egész EU-ban Németországban majdnem a legkisebb a bérnövekedés üteme.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek