Czibere: A szociális szakmával való intenzív párbeszéd a cél
A kormány elkötelezett a szociális területen dolgozó szakemberekkel folytatott folyamatos, élő és intenzív párbeszéd kialakításában - jelentette ki Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára tegnap Szekszárdon.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága idén tavasszal konzultációs alkalmakat tart országszerte. A programsorozat célja a szociális ágazat jövőképének, a szakma tennivalóinak megvitatása. A rendezvénysorozat tegnapi szekszárdi állomásán Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára valamint Nyitrai Imre, szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár tartott előadást - áll az államtitkárság sjatóanyagában.
Czibere Károly a konzultáción elmondta, a kormány elkötelezett a szociális területen dolgozó szakemberekkel folytatott folyamatos, élő és intenzív párbeszéd kialakításában. A szakmai párbeszéd fontos eleme az ágazat vezetésével való közvetlen találkozási lehetőség, amelyre idén tavasszal az ország hat pontján, Szombathelyen, Szekszárdon, Székesfehérváron, Szegeden, Szolnokon és Budapesten is lesz lehetőség.
Az államtitkár kiemelte, a kormány elkötelezett abban, hogy anyagilag és erkölcsileg is megbecsülje azt a nagyon kemény munkát, amelyet a szociális ágazatban dolgozók végeznek - áll a közleményben. Ennek első lépéseként 2014 januárjában megtörtént a 12 milliárd forintos bérpótlék folyósítása, amelyet idén is biztosítanak. 2016. január elsejétől a kormány szeretné bevezetni a szociális életpályamodellt, amely a szociális területen foglalkoztatott 93 ezer emberből 70 ezret érint - áll a portálunknak eljuttatott közleményben.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?