Diákmunka: ennyivel magasabb a szezonális munkák órabére, mint az állandó fix munkáké
Az év végére jelentősen megugrik a szezonális munkaerő-kereslet, a Mind-Diák Szövetkezet adatai alapján az eseti, szezonális munkák díjazása jellemzően 10-20 százalékkal magasabb, mint az év többi részében elérhető állandó, fix pozícióké.
A szövetkezet keddi közleménye szerint a nyári csúcs mellett a novembertől január elejéig tartó időszak számít a legforgalmasabbnak a diák- és nyugdíjas foglalkoztatásban.
A kereskedelem, turizmus és logisztika területén különösen erős az év végi forgalom, a bevásárlóközpontok, üzletek, webshopok, vendéglátóhelyek és rendezvényhelyszínek jellemzően diákok bevonásával oldják meg a vevői igények kiszolgálását.
A munkaadók emellett egyre gyakrabban alkalmaznak a diákok mellett nyugdíjas munkavállalókat is, főleg a kereskedelmi pozíciókban - ismertette a Mind-Diák.
A szövetkezet szerint a munkavállalók is tudatosan keresik ezeket a rövid távú lehetőségeket, mert az ünnepek előtt sokan szeretnének gyors, kiegészítő jövedelemhez jutni, illetve a téli szünetben a diákok jobban rendelkezésre tudnak állni.
A szövetkezeti foglalkoztatásban az órabér jelenti az elszámolás alapját. A törvényi minimum jelenleg 1672 forint óránként, a garantált bérminimum pedig 2005 forint óránként azoknál a munkaköröknél, amelyek érettségihez vagy szakképzettséghez kötöttek. A szezonális munkáknál a legtöbb esetben már az alap órabér is eléri a 1900-2000 forintos szintet, a teljesítményhez kötött bónuszok pedig akár 2500 forint körüli átlagos órabért is eredményezhetnek.
A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez - jelezte a Mind-Diák.
A közleményben Göbl Róbert, a Mind-Diák Szövetkezet vezetője kiemelte: a konstrukció a cégek számára is több szempontból előnyös, mert az iskola- vagy nyugdíjasszövetkezeten keresztül alkalmazott diákok és nyugdíjasok után kizárólag a ledolgozott órákat kell kifizetni. Nincs szabadság- vagy betegszabadság miatti többletköltség, és az összes munkajogi adminisztrációt, bérszámfejtést, valamint a be- és kijelentéseket a szövetkezetek intézik. Így a cégek adó- és járulékteher nélkül is bővíthetik létszámukat az ünnepi időszakban.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?