Díjat nyert a Mol-csoport vezetőképzési programja
A Mol-csoport LEAD programja a nemzetközi vállalatok kategóriában a legjobb 5 közé kerülve elnyerte a HR.com Leadership 500 díját. A rangos díjat a Mol-csoport a tehetségek fejlesztéséért tett nemzetközi erőfeszítéseiért kapta – írt a cég pénteki közleménye.
A most díjazott LEAD programot 2013-ban indította a vállalat, és azóta is a legfontosabb eszköze a szervezeti változások támogatásában. A LEAD program kidolgozásával a Mol-csoport azt tűzte ki célul, hogy nemzetközi vezetők új generációját képezze ki, akik képesek a vállalatot a folyton változó körülmények között irányítani, és emellett kimagasló üzleti eredményeket érnek el. A vállalat elkötelezett híve a tehetséggondozásnak, amely már a középiskolától kezdődik, majd a legjobb tanulóknak szóló versenyével folytatódik, és a legtehetségesebb egyetemi hallgatókat célzó diplomás programjával zárul. A LEAD program ezt, a díjnyertes programokból álló sort egészíti ki.
„Megtisztelő, hogy megnyertük a Leadership 500 rangos díját, és egyben hatalmas elismerés, hogy 200 nevező között a Mol-csoport díjat nyert. Büszkék vagyunk arra, hogy nem sokkal azután, hogy a legjobb egyetemi tehetségkutató program kategóriában elnyertük a 2014 ERE Recruting Excellence díját a Freshhh és a Growww programokért, LEAD programunk egy újabb presztízsértékű díjat nyert. Tehetségkutató és fejlesztő programjaink hosszú távú befektetések a Mol-csoport jövőjébe, ezért folyamatosan dolgozunk ezek tökéletesítésén” – mondta el Zdravka Demeter Bubalo, a Mol-csoport emberi erőforrás igazgatója.
A LEAD program módszertana tehetségcsoport köré épül, együttműködésben a legrangosabb nemzetközi pénzügyi oktatási intézményekkel. A Zágrábban és Belgrádban is működő COTRUGLI Üzleti Egyetem által nyújtott képzések a feltörekvő tehetségek fejlődését szolgálják, míg a középhaladó és haladó programokat az amerikai Thunderbird Nemzetközi Üzleti Egyetem dolgozta ki. A vezetőképző program résztvevői különféle kultúrákból és szakmai háttérrel érkeznek, 11 országból, Ausztriától egészen Irakig. A program indulása óta több mint 300 LEAD jelölt esett át azon a szigorú kiválasztási folyamaton, amelyet a tehetséggondozásban jártas külső szakértők végeznek. Ennek köszönhetően 65 kiválasztott tehetség már részt vett a programban, akik a vállalat kiváló vezetőinek új generációja, a Mol-csoport jövőjének formálói.
A HR.com egy 200 000 tagot számláló vezető nemzetközi, szakmai közösség, ahol a legkiemelkedőbb HR gyakorlatokat, trendeket és híreket mutatják be.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?