kapubanner for mobile

Dinamikusan bővült a német foglalkoztatás

Több mint kétszer olyan gyorsan bővült a foglalkoztatás 2007-ben Németországban, mint 2006-ban: a növekedés üteme 1,7 százalék volt az egy évvel korábbi 0,6 százalék után - derül ki a szövetségi statisztikai hivatal előzetes adataiból.

Ennek eredményeként a két német állam egyesítése után rekordnak számító, 39,7 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma. A jó eredmény részben a 2006 végén bevezetett foglalkoztatásösztönző intézkedéseknek, részben a 2007 elején tapasztalt enyhe időjárásnak köszönhető, amelyek lefékezték a tél végére jellemző elbocsátásokat.

A munkanélküliek száma a 2005. márciusi 5 millióról fokozatosan csökkenve 2007 novemberére 3,6 millióra esett.

Napi Gazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek