kapubanner for mobile

Diploma és szakképzettség nélkül is garantált a jó fizetés

Egyre szaporodnak hazánkban a multicégek szolgáltató központjai, így az álláskeresés azoknak sem reménytelen, akiknek nyelvtudásuk mellett nincs speciális szakképesítésük - írja a Magyar Hírlap.

Előszeretettel telepítik Budapestre szolgáltató központjaikat (SSC-Shared Service Center) a hazánkban egyre nagyobb számban jelen lévő multicégek, elősegítve ezzel a felsőoktatási intézmények - diplomás vagy még nem végzett - nyelvszakosainak elhelyezkedését - írja a Mohaonline.hu. A felvétel nincs feltétlenül végzettséghez kötve ezekben a központokban,- amelyek a multicégek egységeinek nyújtanak valamilyen szolgáltatást-, így akár egyetem, főiskola mellett is végezhető.

Az internetes oldal elsőként az IBM hazai szolgáltató központja által kínált lehetőséget emeli ki: a cégnél az alapnyelveken kívül a törökül, héberül, hollandul és svédül beszélő pályázók is előnyt élveznek. A két idegen nyelven beszélők akár több mint háromszázezer forintos bruttó fizetésre is számíthatnak. Az idegennyelv-tudást igénylő, heti negyvenórás éjszakai munkáért már nagyobb összeget, négyszázötvenezer forint körüli bruttó fizetést is adnak, például a főként informatikai munkákat kínáló Unisysnál. A cégnél a negyvenórások kezdő fizetése háromszázezer forint bruttónál indul, de a csoportvezetői állásban akár négy-ötszázezer forintot is lehet keresni. A portál megemlíti a Vodafone-t is, amely most görögül vagy törökül beszélő fiatalokat is keres - körülbelül bruttó háromszázezer forint fizetésért.

Mohaonline/Magyar Hírlap
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek