DK: emelni kell az öregségi nyugdíjminimumon
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Demokratikus Koalíció (DK) közleményében az öregségi nyugdíjminimum emelésére, valamint a nyugdíjszámítás svájci indexálásának visszaállítására szólította fel a kormányt.
A DK frakciószóvivője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kimutatása szerint 2010 óta megduplázódott a havi 93 ezer forintot vagy annál is kevesebbet kapó, vagyis relatív szegénységben élő nyugdíjasok száma.
Gréczy Zsolt hangsúlyozta, hogy több mint félmillióan kapnak 50-100 ezer forint közötti nyugdíjat.
A politikus felhívta a figyelmet, hogy a nyugdíjak ma átlagosan százezer forinttal maradnak el az átlagbértől. Véleménye szerint azért alakulhatott ki ez a helyzet, mert az Orbán-kormány felszámolta a Gyurcsány-kabinet nyugdíjszámítási rendszerét.
Végül azt mondta, hogy megnyugtató megoldást csak az európai minimálnyugdíj bevezetése jelenthet.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek