DMSZ - 8 új tag és továbbra is Hivatal Péter
2006. február 27-én a Dirket Marketing Szövetség megtartotta éves Közgyűlését.
Az elnökségi beszámolóban elhangzott, hogy a tavalyi év eredménye megfelelő fedezetet nyújt újabb sikeres projektek elindítására a tagság és a DM piac képviseletében. Mint az ismeretes, a DMSZ a tavalyi évben nemzetközi konferenciát tartott Budapesten és életre hívta a régió nemzetközi DM versenyét, Golden Dove elnevezéssel. A két esemény 12 országból vonzotta a szakembereket és nagyban hozzájárult, hogy erősödött a hazai Direkt Marketing Szövetség és az európai társszervezetek közötti kapcsolat. A szövetség 2006-ban egy átfogó piackutatással felméri a hazai direkt marketing piacot és annak tendenciáit, gyarapítani fogja a szomszédos piacok tanulmányaiból, elemzéseiből és kutatásaiból származó információk elérését, valamint saját szervezésű eseményekkel évente többször kínál találkozási lehetőséget a tagság számára.
A Közgyűlés 8 új felvételi kérelmet fogadott el, így 2006-tól a szövetség tagja lett: Pannon Lapok Társasága, Royal Rocket Kft., Crane International Kft., Feibra Magyarország Kft., DM Hungary Kft., Mobilpont MU-GA Kft., TeleDirect Kft., Verlag Dashöfer Szakkiadó Kft. Az idén lejárt elnökségi és felügyelő bizottsági mandátumok miatt a megválasztott tagokkal együtt 2006-tól a szervezet tisztségviselői: Hivatal Péter, elnök (MTG Metro Gratis Kft.), Vámos-Hegyi Attila, alelnök (T-Mobile Magyarország Rt.), Babarcz Jolán, elnökségi tag, Huszics György, elnökségi tag (Crane International Kft.), Viniczai András, elnökségi tag (Café Contact Kft.), Trentin Tamás, elnökségi tag (Hírek Kft.), Dr. Szentirmay László, elnökségi tag (Promo Direkt Kft.). Szabó József, a Felügyelő Bizottság elnöke (CID Cég-Info Kft.), Kádas Rita, a bizottság tagja (Magyar Posta Zrt.), Wallner András, a bizottság tagja (MRM Budapest, Kft.)

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?