kapubanner for mobile

Dohányzási tilalom a hódmezővásárhelyi intézményekben

Hódmezővásárhely 35 önkormányzati intézményét szeptembertől nemdohányzó munkahellyé nyilvánítják, így csaknem háromezer dolgozó számára biztosítják az egészséges környezetet - tájékoztatott Hódmezővásárhely polgármestere.

Lázár János közölte: a városban kiemelten kezelik a dohányfüstmentesség kérdését, ezen belül is a munkahelyeken a nem dohányzók egészségének védelmét. A polgármester kezdeményezte az önkormányzat fenntartásában működő intézmények és a tulajdonában álló gazdasági társaságok vezetőinél - az egészségtudatos életmód kialakítása, valamint a munkavállalók egészségének a lehető legmagasabb szintű biztosítása érdekében -, hogy tegyék lehetővé a nemdohányzók védelmét, biztosítsák az egészséges munkakörnyezetet.

Szeptember 1-től az önkormányzat valamennyi nevelési-oktatási, egészségügyi, szociális, kulturális és sportintézménye, a polgármesteri hivatal, valamint gazdasági társasága nemdohányzó munkahellyé válik. Ezzel biztosított lesz 35 munkáltató közel 3000 munkavállalója számára, hogy dohányfüstmentes körülmények között végezze munkáját.

Az önkormányzat egyúttal kezdeményezi minden hódmezővásárhelyi munkáltatónál, hogy védje az alkalmazottak egészségét és biztosítsa számukra az egészséges munkakörnyezetet - tette hozzá a polgármester.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek