Drasztikus megszorítások: csökkentik a román béreket és nyugdíjakat
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatRomániában júniustól 25 százalékkal csökkentik a közalkalmazotti béreket, és 15 százalékkal az állami nyugdíjakat - jelentette be Traian Basescu román államfő csütörtökön.
Basescu közölte, hogy a bércsökkentés valamennyi közalkalmazottra vonatkozik, kivéve azokat, akiknek a jövedelme nem haladja meg a 600 lej összegű minimálbért. Továbbá a munkanélküli segélyt is 15 százalékkal csökkentik, és átalakítják a szociális programokat, amelyek Basescu szerint munkakerülésre ösztönzik az állami juttatásban részesülőket.
A román államfő kifejtette, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott egyeztetések során kétféle változat merült fel. Az egyik az adóemelést mutatta fel megoldásként, a másik viszont a közszféra mélyreható reformját tűzi ki célul. Basescu elmondta, hogy az IMF és a román kormány között várhatóan ezen a héten aláírandó szándéklevél ez utóbbi változat szellemiségét tükrözi majd, azt sugallva ezzel, hogy elmarad az adóemelés. Basescu megerősítette, hogy az adóemelés tervezete szerint az egységes adókulcsot 20 százalékra emelték volna a jelenlegi 16 százalékról, az áfát pedig 24 százalékra a jelenlegi 19 százalékról.
Az államfő a közkiadások szerkezeti átalakítására irányuló reformok szükségességét azzal indokolta, hogy jelenleg a szociális kiadások, a nyugdíjak és a közalkalmazotti fizetések összesen a román költségvetés 62 százalékát teszik ki, ezért nem marad elég pénz az oktatásra, egészségügyre és általában a beruházásokra.
A Basescu által ismertetett számok szerint a közalkalmazotti fizetések a bruttó hazai termék (GDP) 9 százalékát teszik ki, a nyugdíjak pedig a GDP 12 százalékát. Basescu szerint azért is van szükség a közkiadások csökkentésére, mert jelenleg a büdzsé bevételei a GDP 31 százalékát teszik ki, miközben a kiadások a GDP 40 százalékát.
Az IMF csütörtökön jelentette be, hogy május 9-ig tartózkodik Romániában a pénzintézet küldöttsége, amelynek a következtetéseitől függ, hogy Románia megkapja-e a tavaly márciusban megkötött mintegy 20 milliárd euró értékű, többoldalú nemzetközi hitelmegállapodás ötödik - 850 millió euró értékű - részletét, vagy sem.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?