Duális képzésben fog össze a Corvinus és a Praktiker
A Praktiker a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának Gazdálkodástudományi Karával közösen szeptembertől duális képzést indít gazdálkodás és menedzsment, valamint pénzügy- számvitel szakokon, közölte az áruházlánc.
„A nemzetközi tapasztalatok szerint a duális képzésben részt vett diákok lényegesen magabiztosabbak a tanulmányok utáni első elhelyezkedésük során, hiszen már szocializálódtak a munka világában” – mondta Szijjné Kállai Ildikó, a Praktiker HR vezetője. Hozzátette, hogy vállalatuk az oktatási intézményekkel közösen arra törekszik, hogy a valós piaci igényeknek megfelelő, gyakorlatorientált képzések induljanak, s a jövő generációja valóban azt tanulja, amivel később foglalkozni szeretne. Már az egyetemi évek alatt olyan vállalati ismereteket és szakmai kompetenciákat szerezhetnek a hallgatók, melyekkel jelentősen növekedhetnek munkaerő-piaci lehetőségeik.
A Praktiker a most induló felsőoktatási duális képzés mellett már évek óta együttműködik jó néhány középfokú oktatási intézménnyel is. Az utóbbi évek tapasztalatai szerint nincs elegendő jól képzett, kereskedelmi orientációval rendelkező fiatal a munkaerőpiacon, ezért a vállalat minden városban, ahol Praktiker áruház működik, gyakorlati képzési lehetőséget biztosít a helyi szakközépiskolák megfelelő szakirányain tanuló diákjai számára.
Szijjné Kállai Ildikó szerint az ágazatban a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezők esetében egyaránt egyre inkább szükséges a számítástechnikai jártasság, a nyitottság az új technológiák iránt, a gyors tanulási készség, akárcsak a nyelvtudás, valamint a gazdasági és pénzügyi ismeretek. A Praktiker továbbképzésekkel is segíti alkalmazottait: a számos hatósági oktatáson felül a beszállítók közreműködésével is fejlesztik az áruismeretet, valamint egyre nagyobb hangsúly kerül a „soft skill” készségek – többek között a vevőorientáció, a kommunikáció, az érveléstechnika – fejlesztésére, külső cégek bevonásával.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 1 hete
- A targonca jogsitól a Java programozásig: kiderül, kik a felnőttképzés igazi bajnokai 1 hete
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 2 hete
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 2 hete
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 2 hete
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 2 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 2 hete
- Work-life balance 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 3 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?